Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Köszöntés

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK SZERETETTEL A BLOGOM LÁTOGATÓINAK!

Harcos Katalin: Álmodj velem...

Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!

Muhammad Hafiz: Egy a tisztem

Szeretni, mindig, végtelen!
Egy a tisztem, a szerelem.

Ha meghallgat a drága lány,
ha kinevet könyörtelen,

ha tüskebozótba taszít,
ha selyemágyra dől velem:

céltalan és mértéktelen
egy a tisztem, a szerelem.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Csoóri Sándor : Nyár-éjféli zápor

Lidérces szenvedéllyel vonult
fölöttem át a nyár-éjféli zápor.
Elégiákkal megrakott vonatok
csattognak úgy, ahogy
a tonnás mennydörgések gördültek tova.
Kiálltam a fülledt teraszra bőrig ázni
s olyan volt ez a félnomád-félvad álom,
mint a szerelem veled.
Testem egész hosszában éreztem
a testedet az égből lezuhogni.
Egy-egy hátraforduló villám
tán alvajárónak látott.

Vas István: A hang

Egyszerre minden oly természetes,
megbénító, ujjongó félelem,
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les,
Vár. Megmozdul. nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul. 

Jószay Magdolna: Ne szólj...

Csitt, ne szólj, csak csendesen
nézd velem a Holdat kicsit…
ahogy visszatükröződik fénye rajtad,
arcodon ?? világítja meg saját arcom is.
Kezem a kezedben, szép ez a merengés,
s a csend is meghitt vallomás…
simítsd le arcomról a Hold fényét,
hisz túlárad a fény és nem számít most
égen-földön semmi más,
mert egyszerre látom szemedben
a tiszta, őszinte örömet és az
egyszer eljövendő
elmúlást.

Kormányos Sándor: Elfeledve

Bolyongok szél-tépte fák alatt
megnyugvást,és vigaszt keresve,
a hiányodtól reszketek,míg
befed lassan a szürke este.

Hervadt homályban eső szitál
az őszi alkony már rég halott,
s dermedt szívemre bús ködök
lehelnek zúzmarás ablakot.

Elmúlt a nyár,s az őszi vágy
belehullott a téli csendbe,
csak én maradtam a fák alatt
reszketve, fázva, elfeledve.

Gyulai Pál: Nem vagy te legszebb...

Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest

Berda József: Így van jól?

Talán már semmi ellen sincs kifogásom,
csupán az ellen, hogy "öregszem."
Minden úgy van jól, ahogy van? itt
a földön is s végül - a "mennyekben"?

A. Túri Zsuzsa: Szerelmes vers

Kezed bilincs kezemen,
szíved súly a szívemen,
mozdítani nem merem,
a létezés titok.

Szemed, mint nyáron az ég,
vihar előtt sötétkék,
végleg beleolvadnék,
az alázat titok.

Könnyed íze tengeríz,
ajkamon sós tengervíz,
mennybe és pokolba visz,
a szerelem titok.

Standovár Ágota: Széltánc

nézd ahogy a tó tükrén
lágyan ring a kis ladik
esőcseppek táncában
búcsút int a nádas is
nézz csak
nézz te szem
láss át opálos fátyladon
és nevess
és táncolj
úgy szaporázd
te két remegő láb
ahogy a szél susog
s a nyár után legyint
de te ne félj
nem múlhat el a vágy
ott zsong
neked muzsikál a kar
távolodik már
úgy fáj
mégis téged akar társnak e bálba
fejét öledbe hajtva
hálna át egy más világba
ahol ellágyul a dum-dum is
és nem kényszerből
löki ütemét a test
ne sírj
csak a tiéd ez az őszi est
hát táncolj
táncold át az éjszakát
ringjon a csípőd
körbe csak körbe
ritmusra
old és szorít minden izom
csak táncolj
ne hidd el hogy fáj
hiába fujtat és zihál
nem változhatott
tűpárnává tüdőd
még nem ért el a tél
hát szaporázd
ha feszültséget old
nem a jég rian és sikolt
nézd csak az a kis ladik
ring a part felé megint
és a nádas rejtekén kiköt
bár a szél a nyártól
már az ősz felé szökött
és tarkába öltöztek a fák
te csak ölelj
borzongj
táncold át az éjszakát 

Sárhelyi Erika - Őszi dal

Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan – őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőtszínű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcspuha bölcső,
Mélyül a homály – készül az erdő.

Paul Geraldy: Szerelem:

meghódítani, bírni és megtartani egy lelket,
amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk,
mint nekünk őreá.

Torjay Attila: Este

Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült

szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.

Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg

Nyakasné Suszter Mária: Vártalak

Zúgott az őszi szél a százéves fák alatt,
Hallgattam dalát, míg Téged vártalak,
Hangjegyként hulltak az aranyló levelek
Behunytam szemem, szívem megremegett.

Hajó kürtöl a kék messzeségből,
Hegyek orma tekint a víz tükréből,
Furcsa hely: a csend most itt honol,
Ahol a szél ma még békésen dalol.

Távol a világ fülsiketítő zajától,
A mentőautók üvöltő sikolyától,
Apró gyémántok mesélnek a kincsről:
Megkopott, ringó bölcsőjükről.

Zúgott az őszi szél a százéves fák alatt
Dalolva, futva, rohant a platánok alatt
Vele dúdoltam én is míg vártalak,
A Dunánál, hol sírnak a szerelmes szavak.

Alicja Patey-Grabowska: És hirtelen

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása)

 

Tóth Éva: Énekek éneke

    Ha fejem a válladon
    ha balkezed fejemnek párna
    hogyha tested a takaróm
    hogyha testem testednek ágya
    erős melled a paizsom
    szerelmed kenyerem s borom
    némán is neved dalolom
    neved ima a szájamon
    ha felfeszíttetsz két karom
    eleven szép keresztfájára
    betegségemben balzsamom
    cédrusfám márványoszlopom
    szép holdam és tiszta napom
    gyönyörű kedves városom
    rettentő zászlós táborom
    nem rettent a halál homálya
    ha pecsét vagy a karomon.

Keresztury Dezső: Elmondhatatlan

Ó, hogy iramlik, hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd
mint vonz a lomha áradat,
ó, nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű, szilárd
sziget, mit éveinkből építettél.

Mint párát, átszakít a fény,
oldódom, siklom, mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te, én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el fölőlem.

Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

Fésűs Éva: Téged csodállak

Téged csodállak a csend ritmusában,
mely mint fehér-kék bölcső lengi át
a téli tájat, s ringatja magában
a dalolatlan alvó muzsikát.

Téged szeretlek a nap melegében,
mert tudja forróságod titkait,
s a gyöngyvirág illattá vált szívében,
ha május éjén álmodni tanít.

A pőre fák fekete tintarajzán,
a folyó fénykáprázta tükörén,
tavaszi jázminágon, meggyek ajkán
mosolyod suhanását űzöm én.

Ujjadnak nesztelen, lágy rendezését
őrizgeti a rét selyemhaja,
nyomodban száll a felhő és a szépség,
alélt levélkék röppenő raja.

Iránytű lesz a szárba szökkenő mag,
Téged takar az őszi rozsdaszín;
bogár röptének ívein kutatlak
s habmosta szikla zord vonásain.

S míg nyári délutánok sárga mézén
bódulva szívom édességedet,
ellágyulok egy lepke szárnyszegélyén,
mert azt a kis mintát is ismered.

Te vagy a létem szendergő tavára
fodrot szakítva hulló kődarab,
s Te vagy a váró part, hullám határa,
amerre vágy-köröm mind tágasabb.

Mindenben ott élsz, és sehol se lellek,
de bár szememre fényt vagy éjet adj,
részben s egészben örökké kereslek,
ki szívem fájó üressége vagy.

Zelk Zoltán: Tűnődés

 
A csend, mint vastag porlepel
lebeg a nyugvó tó felett, s a lihegő
nyugtalan szelek is aludni térnek
hegyek odvába. Csak a csavargó,
kit álmából kakasszó vert fel,
nyúl mogorva kavics után, mivel
elűzheti a lármázó, begyes madarat -
s ahogy ráocsúdik a hajnali tájra,
mint billegő ág hull alá keze,
míg önfeledt kurjantásában szárnyrakap
egy zsibongó fecskeraj. S hajadonfővel,
szemeit törölve, a messzi város felé indul.

Nem így a bölcs, ki magányos sziklán virraszt
s tűnődve néz maga elé. Olykor gyöngyöt fűz
vagy játékot farag, mosolya körül lepkék kergetőznek.

Mosolya lámpás, estéli szeleknek
s az eltévedt nyájnak mutatja az utat -
kedvesem, ha látnád, virágoknak vélnéd
kezében a szerszámokat.

Helen Bereg: Érints meg

Érints meg!
Csak ujjad cirógasson pihe selymével!
Ajkam körvonalán eljátszva becézőn.

Érints meg!
Kezed simogasson hajnal érintésével!
Lassú felfedezés borzongjon bőrömön.

Érints meg!
Szemed falja testem perzselő tüzével!
Pihéken forró vágyat zengve epedőn.

Érints meg!
Csak ajkad csókolgasson tündérmesével!
Bőrömre puha felhőpaplant igézőn.

Érints meg!
Hangod öleljen át szerelem hevével!
Bódító zenéjében vágyam éledőn.

Érints meg!
Szíved óvón védjen örök szerelmével.
Szerelmes szívemben összeölelkezőn.

Fazekas Gábor: Mi magam vagyok

Dallam vagyok semmi más,
nincs testem, csak lelkem
és hangulat,
és érzés, és érintés
vagyok csupán...
Nézek és látok,
és szeretem ezt a vad, kegyetlen
világot,
hisz bánat és bú, és öröm,
és könny,
és szerelem, és halál, mind egy,
mindegy, ha jön...