Dvorák Etela: Őszi napsugár

Arcomon
sajgó táncot jár
az őszi napsugár.

Megremegek.
Nem simogat;
érintése fáj.

Levelek közt
rám talál,
szempillámon
ringatózva megpihen,
hajamba aranybarna
leveleket rejt.

Nyakamon felejtett illatod
az utolsó pillangót
felém csalogatja,
vállamon bujkáló árnyékod
beragyogja,

s az első csillagok
szenvedélyes sóhajával
szitakötők szárnyán
elszökik a nyár...

Dvorák Etela: Nézlek

        Nézlek.
     Engedd,
     ne szólj semmit,
     benned ébredek.
   
     Szemed kérdez,
     mosolyod csodákról zenél.
     Féltve ringat egy kéz.
   
     résnyi fényben,
     csillagporos réten veled táncolnék.