Tornay András: Mindenki törékeny, de mindenki...

Mindenki törékeny, de mindenki világít
Mindenki fázik, de mindenki melegít
Mindenki fél, de mindenki vígasztal
Mindenki búcsúzik, de mindenki marasztal

És minden lépésnek és súrlódásnak értelme és nyoma van
És minden kérdésnek és minden csendnek titkos oka van
Ugyanaz az érintés ölel magához és mar beléd sebeket
Ugyanaz a van és ugyanaz a nincs és mindkettő a szeretet

Zsefy Zsanett: Csendes biztató

Párnádba bújt a szó,
amolyan biztató.
Odakint fény szitált,
kertedbe csillag szállt.
Hajadba túrt a Hold,
sarlóján hintaló.
Fakó a képzelet,
ha nem érzékeled:
így érez mind, aki
boldog gyerek.

A parton hársfasor,
szelíden átkarol.
Hozzád indul a szó,
lelkeden elnyúló.
Amíg megérkezem,
magadtól kérdezed:
együtt leszel velem,
örök gyerek?

Sátrat húz ránk az éj,
nem zargat lámpafény.
Feketét ölt a csend,
kezeden elpihen.
Ha kell, nem kétkedem,
csak érted vétkezem,
de mint a pillangó
szárnyal a biztató:
együtt még szép lehet,
ami van, s ami lesz.

Kiss Tamás: Éj

Rámhull az éj lenge selyme,
meglebben fekete szárnya,
mintha valaki átölelne,
s öleljem én is, arra várna.

Tudom, nem jár itt senki sem,
csupán az álom érkezett,
alatta szívemen pihen
simogató fehér kezed.

Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.

 Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

László Ilona: Nem tudunk semmit a jövőről...

Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában.

Móra László: Karácsony édes ünnepén

Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.

Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.

Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!

Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.

Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

Gámentzy Eduárd: Így simogatlak

A Karácsony nem hozott havat,
De nekem még tavalyról maradt
A hűtőben, a levesek mögött,
Majd összeszedem szépen délelőtt.
- És gyúrok olyan hógolyót Neked! -
- És megdobom a csillagos eget,
Hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,
Olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
- Így simogatlak utoljára meg...

Ady Endre: Karácsony

I.           

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni...

(részlet)

Vékony Andor: Féltékeny vagyok...

Féltékeny vagyok a Szélre,
amikor fúj és csókol Téged.
Féltékeny vagyok a Napra,
hogy ragyog, s hajad simogatja.
Féltékeny vagyok a Holdra,
hogy körbefonja álmaid egét.
Féltékeny vagyok az Éjre,
mikor lágyan betakar Téged.
Féltékeny vagyok..., s mégis:
A Szélben én csókollak Téged,
a Nap sugarában kezem
lágy simogatását érzed;
Majd az ezüst Holddal álmokból
álmaink mélyére lépek,
s az Éj fekete köpenyével
én ölellek körbe Téged.

Gámentzy Eduárd: Tükör

Néha, ott a tükör előtt,
Úgy érzem minden rendben van.
Kicsit sápadtnak tűnök talán,
De majd összeszedem magam.

Mosolyt keresek, felragasztom.
Terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom.

Nem adom meg magam, nem lehet!
Hős vagyok, mint a filmeken.
Csak a szemem, csak attól félek!
Oda ne nézzen senki sem!

Kormányos Sándor: Hold sarlóján

Takarót simít a sűrű csend
lebbenő álmok bársonya,
hold sarlóján ringatózik
a csillagfényű éjszaka.

Árnyak suhannak túl a fákon
a bokrok alatt tücsök zenél,
altatót hegedül az éjszakának
s vele dúdol a kósza szél.

Álom kering a hold körül
ruháján ezüstös fény ragyog
rádőlnek mind, s mint égi párnán
alszanak rajta a csillagok.

Reviczky Gyula: Virágok

Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...

Komáromi János: Kívánságaim

Mosolyogj az égre, hogy a nap sugarában megláthassalak...
Nevess a szélbe, hogy amikor arcomhoz ér, megérezhesselek...
...és gondolj rám, hogy érzéseink találkozhassanak...

Zsefy Zsanett:évszakok

fehérbe álmodtad magad
s a hóvirágok között
megbújva hoztad a tavaszt
a dús fürtű orgonák
tiszta illatában
oldódtál bele a mély lilába
hogy lebegve fordulva
magad után húzd
mint sarki fény
vibráló szentjánosbogarak
egész seregét
s mára ringó búzatáblák
aranyát szőhesd a világ köré

fehérbe álmodtad magad
bár tudtad elmúlik a tavasz
a forró nyár után
az ősz mesél regét
a hulló száraz levelek
befedik majd a kertedet
s a téli csípős fagy is soká'
lesz nálad kéretlen vendég

de ma még ringó búzatáblák
aranyát teríted magad elé
s minden éjjel
patyolat lepedőd szegletén
magadra kulcsolod szerelmed
fehérbe álmodott cirógató kezét

Jószay Magdolna: Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Boda Magdolna: (ezerszer elég)

Ahogy tolvaj az éjszakában,
úgy jő el a szerelem.
Észrevétlen.
Kifoszt magadból,
elviszi minden perced,
minden napod;
ügyesen elhordja életed.
És nincs már én,
ő, mi, ti, ők.
Csak Te...
És az ég kékjében is csak
egy kék tekintetet keresel.
Ne hagyd magad,
akard a jussodat.
Akard a hajnal harmatcseppjét,
a fű zöldjét,
az illatát a vizeknek,
selymét a szépnek,
bársonyát a jónak.
Akard és megkapod,
mert méltó vagy.
Mert méltóak vagyunk
viselni koronát,
és ezerszer méltóak,
mert hitünk van,
gyönyörű, megtartó hitünk:
a szerelem,
...és ennyi elég,
ezerszer elég.

Kormányos Sándor: Kimondtalak...

Rád gondoltam, rezzenő
rejtelmek közt bolyongtam,
s legbelül a vágy feszült,
akarta, hogy kimondjam.

Kimondtam...hűvös áhítat
simult körém a csendre,
s a hangom azért reszketett,
hogy ott maradj majd benne...

Bunya Yasuhide: Ősz

Virág és fű-fa sárga.
Az elmulás hatalma győz.
Csak a tenger virága
nem érzi, hogy eljött a bősz,
cifrálkodó és tarka ősz.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Sulyok Vince: Időtlen hegytetők

A hegyek sose mosolyognak
nekidőlnek a végtelennek
fönséges gyönyörű magányban
s önarcukat nézik a tó vizében — —

Csak nézik önnön arcukat a tóban
csak néznek bele az időbe
mindent tudón?
vagy semmit se remélve?

Olykor kiülök én is a hegyekre
homlokmagasba sziklaorcáikkal
s megcsöndesítem zajló szívemet
s elnézem én is arcomat a tóban
a futkosó fényt a gyöngy vizeken
és nézek bele az időbe
mindent tudón és semmit se remélve — —

Kormányos Sándor: Lehetne minden. . .

Lehetne minden egyszerű
ha szállni kell, csak annyi

dolgod van, hogy megtanuld

hogyan kell zuhanni. . .

Rácsai Róbert: Itt van a november

Lusta pihe száll fehéren,
alszanak egy zöld levélben
a kerti barackfák.
Durván harap a levegő,
számomra alig hihető,
hogy érzem illatát.

Vége lett a hosszú ősznek,
dermesztő hónapok jönnek,
talán el sem hinnék,
hogy elmegy, bár nem örökre...
Csak ólmos, jéghideg ködbe
bújik a hegyvidék.

Reggelre ráfagy a pára
a vénséges szilvafára
a csendes udvaron;
fülelek: hogyan, s mit beszél
nekem a csípős, téli szél...
Zúgását hallgatom.

Alattam megroppan a dér,
jövőre úgyis visszatér
a napsugár-tenger.
A fákhoz temetem magam,
addig nekik súgom szavam:
Itt van a november.

Bognár Barnabás: Érintés

Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.

Káli László: Tudod, Kedves

Tudod, Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod, Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem, hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.

Simonyi Imre: Csak még egy percre

Csak még egy percre még egy percre
szegődj magányos közelembe
nem múlóra nem végtelenre
valami megmarkolt Jelenre

valami állandósult Mára
valami Egyszer-Van-Sokára
valami időtlen Lezártra
valami vélünk Egybeálltra

valami ahhoz hasonlóra
amikor éjfélt üt az óra
s egymást fedi két mutatója:

hát nem kezdetre nem is végre
sebzett utolsó szívverésre
ráalvadt dermedt örökkére.

Bella István: Eső után

Most csupa vászon a kert, nyersen
ropognak a margaréták a fényben.
Ágakon szellőznek kisingek, bogárvitorlák.
Leveleiket kiteregették száradni a fák.

Mindenütt levetett, kivasalt szoknyák:
ágyások lebbennek zölden. Sárga szegés az út,
odavarrva a földhöz – tömött buzsáki hímzés –
tolongnak szekfűk, tulipánok.

Téged utánoz itt minden, utánad
szalad a táj és segít, tereget, mos, vasal.
Fényes derekad nézi, s megmosdik a vén ég,
hogy rádtekintsen.

Hát ki ölel más, mint én, ennyi fényt,
ilyen reggelt? Mindenütt lépdelsz.
Lábad előtt – apró, rózsaszínű giliszták –
összepöndörödik a fény.

Molnár Rózsa: Rejtőzködve

Kagyló-lelkembe homokszemet tettél
ujjlenyomatoddal leszek igazgyöngy.
És rám ismersz majd, mert
rovátkáidból símultam ki,
s ha újra jövök
már mindenki szépnek mond.

Tenyérráncaid összehajolnak fölöttem,
mint kagylóházacskák dús lakoma után.
Belém imádkozod a hullámzást,
a nyitást, a csukódást...
Nem követel a szóm.
Nem követeled szavam...

Alakulok tenyérmelegedtől.
Bűnös kis életem tetoválom Beléd,
apró szúrásokkal bújok bőröd alá,
el ne vesszek, Uram,
ha egyszer békejobbot
nyújtasz a gonosznak

Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

 Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.

Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,

mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Felirat hozzáadása

Váci Mihály: Válasz

Csak minden másodpercben lépek egyet,
és minden félpercben hosszan megállok;
így botorkálok fel a ködös hegyre,
és vissza-visszanézek integetve:
- magára hagyom a világot.

A part sötét ködén remegve úszkál
a lámpák lebegő aranyhala.
Olyan csend van itt,mintha valóban
lenne hozzánk valakinek szava.

De csak az eső sír,az avar hull,száll.
Az ember tovább megy és amit úgy vár,
kimondja csendben a választ maga.

Kovács Daniela: Bárhová is nézek

Rólad szól minden gondolatom
Csukott pilláim mögé Te rejtőzöl el
Ott égettelek el retinám falán
Bárhová is nézek, Téged látlak meg.