Tornay András: (a hidegben születik...)

a hidegben születik a harmónia
a jég magában hordozza az olvadást
a sivatag forrást rejteget
a bölcsességben ott lakik az ostobaság
az ostobaságban ott lakik a bölcsesség
a háború a békéből álmodik
a zajban a csend reszel zörejeket
a templomban ott bujkál az ördög

a zár azonban nyitható
a köveket össze lehet törni
a súlyokat el lehet dobni
a sebeket be lehet kötözni

Tornay András: Folyóparton

gyere ülj mellém
hajtsd fejed mellemre
nézzünk a mélybe
ahol tévedéseink mulasztásaink hibáink
rossz emlékeink úsznak a végtelen tenger irányába
nézzük a sodrást
s a habokkal s eltévedt farönkökkel engedjük el
gyolcsainkat láncainkat örökre
lecsendesít megnyugtat elringat és elaltat a víz
percek vagy évek múlnak el… nem tudom

de tisztán ébredünk

Tornay András: Tanács magamnak, magamtól, miattam

 
Nagy veszteség magamat nem szeretni!
Egyedül én élhetem az életem.
És vigyáznom kell rá.

Tornay András: Különös társaságod

Nélküled is veled voltam.
Könnycseppjeim összefogtam,
Bolyongtam és bandukoltam.
Zokogtam de reményt loptam.
Nélküled is veled voltam.

Tornay András: Sírni szép

Bízd a könnyeidre fájdalmaid.
A víz felszínén
a nehéz hajók is fennmaradnak.
A vigasztalás is teremtmény.
Könnyeid hordozzák
győzelmeid a kikötőig.
Nem szégyen a stáció,
csak akkor, ha visszafordultál.

Tornay András: Mindenki törékeny, de mindenki...

Mindenki törékeny, de mindenki világít
Mindenki fázik, de mindenki melegít
Mindenki fél, de mindenki vígasztal
Mindenki búcsúzik, de mindenki marasztal

És minden lépésnek és súrlódásnak értelme és nyoma van
És minden kérdésnek és minden csendnek titkos oka van
Ugyanaz az érintés ölel magához és mar beléd sebeket
Ugyanaz a van és ugyanaz a nincs és mindkettő a szeretet

Tornay András: Folyóparton

gyere ülj mellém
hajtsd fejed mellemre
nézzünk a mélybe
ahol tévedéseink mulasztásaink hibáink
rossz emlékeink úsznak a végtelen tenger irányába
nézzük a sodrást
s a habokkal s eltévedt farönkökkel engedjük el
gyolcsainkat láncainkat örökre
lecsendesít megnyugtat elringat és elaltat a víz
percek vagy évek múlnak el… nem tudom

de tisztán ébredünk

Tornay András: Sosem találkoztunk

Sosem találkoztunk
S mégis már évek óta hordozlak némán
Sosem beszélgettünk
Mégis ismerősként nevetnénk a tréfán

Mindig találkozunk
Szavaid bennem találnak végállomásra
Mindig beszélgetünk
Én leszek válaszod szerelmi vallomásra

Őrizd meg önmagad – vigyázz rá, csak nekem
Őrizd meg a szirmaid, s én üveg mögé teszem
Rejtsük el még egymást
Várjunk még a hajnalig
Én megküzdök majd teérted is
Megharcolom harcaid

Tornay András: Tudom, hogy mindig velem vagy

A legnagyobb titkod, hogy
rejtőzködsz, s mégis itt vagy
tüzed lángol, s mégsem ég el soha
kezeid csillagokat óvnak pusztuló zuhanástól
csonkaságod megmutatva hívsz teljességedbe
néma minden hangszer, s
mégis szimfóniák születnek színeidből

A hajnal hallgatagságában
Az éjszaka nyugalmában
A múlt idő hibáiban
A jövendő álmaiban
A völgyben, a kanyarban
A földben, a magasban
Közelben és távolban
Könnyben és mosolyban
Tudom, hogy mindig velem vagy

Tornay András: Megalkuvás nélkül

Megalkuvás nélkül
Teljesen
Csak előre nézve
Tisztán
Emberfeletti gyöngédséggel
Őszintén
Megbocsájtásba takarva
Győztesen
Mindent átadva
Türelmesen
Önmagam nélkül
Örökre
Melletted maradva
Szelíden

akarok szeretni.

Tornay András

csak annyit szeretnék,
ülj mellém
légy itt velem

...

szorítsd a kezem

Tornay András: Bánj óvatosan a szavakkal!

Vannak szavak, amiket nagyon meg kell gondolni
S csak akkor mondd ki, ha meg tudsz halni azért, hogy igaz maradjon.

Bánj óvatosan a szemekkel!
Vannak szemek, amikbe hosszan, s mélyen kell nézni.
S csak akkor nézz oda, ha angyalt látsz a pupillákban rejtőzködni.

Bánj óvatosan az ösvényekkel!
Vannak utak, amelyekre vigyázva kell rálépni.
S csak akkor lépj rá, ha biztos vagy benne, hogy nem sérülnek
az őszi napra kipihenő apró gyíkocskák.

Tornay András: Bánj óvatosan a szavakkal!

Vannak szavak, amiket nagyon meg kell gondolni
S csak akkor mondd ki, ha meg tudsz halni azért, hogy igaz maradjon.

Bánj óvatosan a szemekkel!
Vannak szemek, amikbe hosszan, s mélyen kell nézni.
S csak akkor nézz oda, ha angyalt látsz a pupillákban rejtőzködni.

Bánj óvatosan az ösvényekkel!
Vannak utak, amelyekre vigyázva kell rálépni.
S csak akkor lépj rá, ha biztos vagy benne, hogy nem sérülnek
az őszi napra kipihenő apró gyíkocskák.

Tornay András: Kérlek...

Kérlek szakíts fel megkövesedett önmagamból
mindig csak rád akarok csodálkozni
érted akarok próbálkozni
hozzád akarok imádkozni
téged akarlak érinteni

Beletekinteni szerető karjaidba
Beletemetkezni távoli közelségedbe

Olvassz fel kérlek!

Olvassz fel kérlek!

Szereteted melegével taszíts el hibáimtól.

Hazudnak a pillanatok nélküled
Hazudnak a kézszorítások, melyekből hiányzol
...de én nem akarok nélküled
nem is tudok nélküled
még könyörögni sem

Tornay András: Amikor

Amikor adok – ajándék az
Amikor nem adok – megvédelek vele
Amikor hallak – örülök neked
Amikor nem hallak – talán te sem szeretnéd, hogy ott legyek

*

rettegő remegéseid rezgéseiből
csak egy pillanatra emeld fel tekinteted

én csendben, szeretetben
magamhoz szelídítelek
s elsimítom gondráncaid
ölelésemben hazatalálsz