2015. június 30., kedd

Boda Magdolna: Levélrészlet

     
Kellene ma a tegnapi megtartó hitem. Elbotorkáltam.
Nem lelem a hidat.
Nem tudom, hogyan lehet átjutni a mából a holnapba.
Épségben.
Kiáltanék: HÉ EMBEREK!! De nincs itt senki.
Senki. Jó lenne sírni.
Nem vagyok szomorú. Vidám sem. Csak vagyok.
És olyan jó lenne, ha bárki is örülne ennek.
Hogy valaki idelépne hozzám, két kezébe fogná arcom és azt mondaná:
kellesz.
Persze vannak akik ezt mondják: kegyes hazugság.
Én próbálom a hazugságot igaznak hinni,
mert nem kell már a küzdelem, hátha mégis veszíthetek.

Már a harc sem kell. Ilyenkor lenne jó menni.
Menni egyedül.
Jó messze.
Jó lenne a friss széna illata,
és jó lenne alkonyórán szembenézni a nappal.
Megkérdezni, mivégre tette útját.
Mennyi örömet és mennyi fájdalmat hagy maga után egy-egy nap,
mikor a horizont alá hajtja nagy busa fejét.

Tudod, jó, ha vannak olyan esőutáni fülledt,
párás, fojtogató napok, mikor egy hintaszékben ülni volna jó.
Ez most minden vágyam.
Szép nagy terv. Szép nagy vágy. Egyszerre sírnom és nevetnem kell.
Egy hintaszék. Egy kurvanagy hintaszék.
Úgy belehuppanni és kinevetni a világot.
Egy kedves hintaszék, ami, ha szomorú vagyok,
úgy kéz nélkül körbeölel és elhiteti velem: jó a világ.
Egy hintaszék.
Egy szentély, ahol a könnyek is édesek,
mert egy pont, ahol hihetem: van szeretet.

És hát persze, hogy van: majd én ülök ott, mosolyogva,
mert már rég becsaptam magam, amikor hittem: van jóság.
Vagy bármi más, amiért érdemes az ősz, a tél, a tavasz, a nyár.
Valami nagy titok, amiért a föld rója csendes köreit,
A titok, amiről az utolsó pillanatban tudom meg:
végig ott lapult a markomban.
Hát ilyen vagyok. Ilyen hülye vagyok.
Cinikus, konok, gunyoros, szelíd, élni-halni akaró,
vállraborulós fajta,
mitöbb szenvedélyes is és telhetetlen,
mert részletek helyett az egészet akarom,
mert nem osztozom, nem vonz falka. És lusta is,
. . . nagyon lusta, nagy gömbölyű formák,
a zöld és narancs szín ejt rabul, almaillat vagy barack.
Gyűlölöm a szegfűt és félek a harmatcseppes rózsáktól,
mert gyengévé tesznek.
Ilyen vagyok, sőt.


2015. június 29., hétfő

Boda Magdolna: (Egyszer így lenne jó )

    
Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a Nap csúszik fel az
égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
és a megszokottság ne törjön ránk.
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk...
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
értelmet adni a fogalmaknak
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
Vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó.


2015. június 28., vasárnap

Csurai Zsófia : töredék


rejtve mindenkitől
egy szál magammal
kiülök a világ
legkeskenyebb peremére
szeretni a napot
és azt a valamilyen
apró titkot
ami tegnap csak úgy
kiosont és nélküled hagyott


2015. június 27., szombat

Garai Gábor: Visszfény

   
"ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja"
(Babits)


Aki méltó, - magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-
- emeli vállát -
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.   

 
     

2015. június 25., csütörtök

Fodor Ákos: Haikuk


Kifecseghetetlen Titok


Ha van, kikért, mit:
vízre rajzold, porba írd:
úgy nem öl, nem hal.


A Győzelem


célon-túl futok.
Tudok élni nélküle,
de nem szeretek.


Metaoptika

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen.


Axióma

mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni


Társasélet

fölkerestelek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál


2015. június 24., szerda

Hollósy Tóth Klára: A csend érintése

Ezüstös esti csendben
mélázik a lélek,
mikor a napi harc, a gond,
nyugalomra térnek.

Álmok kelnek hosszú útra,
társ: a hold gyenge fénye,
halk ölében ringat az est,
a Csend végtelensége.


2015. június 23., kedd

Zágorec-Csuka Judit: Kéz a kézben


Kéz a kézben, ami ígéret volt
nekem törvény már, te mondtad,
legyen kéz a kézben, legyél
lehetőség egy másik életre.

Kéz a kézben, ami csend volt,
vallomás már, te mondtad szólalj
meg bennem, legyek nyár a te
teledben, legyél hang az én versemben.


2015. június 21., vasárnap

Devecseri Gábor: Csak szó vagyok

 
Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.

Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.


2015. június 20., szombat

Hollósy Tóth Klára: A csend érintése


Ezüstös esti csendben
mélázik a lélek,
mikor a napi harc, a gond,
nyugalomra térnek.

Álmok kelnek hosszú útra,
társ: a hold gyenge fénye,
halk ölében ringat az est,
a Csend végtelensége.


2015. június 19., péntek

Gergely Ágnes: Jó indulatok kertje


Jó indulatok kertje,
tenyérnyi fűszerek -
üveg-darázs, pávaszem-lepke
csapatja föllebeg,

történet szól, mintha figyelne:
kékül a nőszirom,
eső duzzad, leszáll a felhő,
ott ül a nárciszon,

csattanásig feszül a rézkürt,
sokasodnak a kertek,
megtelik, kaput nyit az inda -
virágzom, még jobban szeretlek.


2015. június 18., csütörtök

Fésűs Éva: Téged csodállak


Téged csodállak a csend ritmusában,
mely mint fehér-kék bölcső lengi át
a téli tájat, s ringatja magában
a dalolatlan alvó muzsikát.

Téged szeretlek a nap melegében,
mert tudja forróságod titkait,
s a gyöngyvirág illattá vált szívében,
ha május éjén álmodni tanít.

A pőre fák fekete tintarajzán,
a folyó fénykáprázta tükörén,
tavaszi jázminágon, meggyek ajkán
mosolyod suhanását űzöm én.

Ujjadnak nesztelen, lágy rendezését
őrizgeti a rét selyemhaja,
nyomodban száll a felhő és a szépség,
alélt levélkék röppenő raja.

Iránytű lesz a szárba szökkenő mag,
Téged takar az őszi rozsdaszín;
bogár röptének ívein kutatlak
s habmosta szikla zord vonásain.

S míg nyári délutánok sárga mézén
bódulva szívom édességedet,
ellágyulok egy lepke szárnyszegélyén,
mert azt a kis mintát is ismered.

Te vagy a létem szendergő tavára
fodrot szakítva hulló kődarab,
s Te vagy a váró part, hullám határa,
amerre vágy-köröm mind tágasabb.

Mindenben ott élsz, és sehol se lellek,
de bár szememre fényt vagy éjet adj,
részben s egészben örökké kereslek,
ki szívem fájó üressége vagy.


2015. június 17., szerda

Falu Tamás: Ne becsüld túl

    
Ne becsüld túl az életet,
játssz vele, ha játszik veled.
Koronája hamis arany,
kopogtasd meg, fahangja van.

Ne becsüld le az életet,
bárha sokszor eltévelyeg,
hűtlen hozzád, lelke ledér,
pár könnycseppet mégis megér...


2015. június 15., hétfő

Gősi Vali: Tavasz-pillanat


Rigópár ült ma a parkban,
boldogan trilláztak a fán.
Napsugár táncolt a tavaszban,
egy szirmát bontó ibolyán.

Csak álltunk a pillanatban,
s ahogy a földre az ég,
rám hajolt kedvesem karja,
és néztük a rigókat még.


2015. június 14., vasárnap

Gősi Vali - Hang vagy

Gősi Vali - Hang vagy

Csendemen néha
Átszalad egy kósza hang
És a pillanat
Egy emléket hátrahagy
Hang vagy, illat, mozdulat...


2015. június 13., szombat

Simon András


 Szavakon túli a csend,
melyben összeér a lelkünk,
időtlenné szépül a tér,
ahol összeölelkezünk.


2015. június 12., péntek

Komáromi János: Csendes délután


Napsugár érinti arcomat.
Csend van, a falevelek is alszanak.
Én sem írom a verset
csupán rajzolom.

Vonalak kapcsolódnak össze,
betűk formálódnak.
Fehér papíron, kék sorok.
Futnak, míg én álmodom.

Zuhanok az
ürességbe lassan,
szemem rebben,
a kezem mozdulatlan.


2015. június 11., csütörtök

Szép Ernő: Hold


A hold sokszor sárga réz
S indián országra néz

Másszor fél eydami sajt
Vérszín felhő héjja rajt

Mint tüzes vas, ma olyan
Holnap sülttök, komolyan

Néha oly szép ó arany
Mint a múzeumba van

Néha halvány rózsapír
Néha zsíros vén papír

Gyémánt szín, rizskása szín
Hol sápadtság, mint a cín

Volt már kormozott üveg
S beütött bohócsüveg

Némelykor jéghegy gyanánt
Ússza fenn az óceánt

Aztán hajszál-féle fény
S mint a handzsár éle, fém

Óh, tükrén most angyalok
Ezüst arca andalog

Szent szerelmök hegedűl
Hallgatózom, egyedűl

2015. június 10., szerda

Szabolcsi Zsóka: Tenyerek


A tenyér tudja dolgát,
hol oszt, hol kér és vár,
s boldogan simogat,
ha hű párra talál...

Egyik tenyér a szép,
a másik az igaz,
összefonódva kész
mindenre a vigasz...

2015. június 9., kedd

Várnai Zseni: Mosoly


A selyem,
Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
Nem olyan selymes mint az arcod.

Az ének,
Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
Nem olyan édes mint a hangod.

A napfény,
Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
A mosolyodnak halovány árnya,

S a könnycsepp,
Mi végig harmatozza,
Az egek tiszta zokogása.

2015. június 8., hétfő

Devecseri Gábor: Tavasz van, mégis


Jó reggelt ragadós rügyek,
pattanó pelyhes levelek,
s ág-húron napsugár-zene,
vidámodó vadgesztenye,
illattal ízes ibolya,
mezők méztermő mosolya,
szilvák fehér virágai,
mókusok mókás táncai,
s te csupa zsenge akarat,
mitől a föld, lám, meghasad,
füvek pöttöm lándzsái mind,
kik villogtok törvény szerint,
rigók zsákfutó-versenye,
málnatő kurta pendelye,
s ti még-kopár ág-csecsemők
az égen emlőt keresők,
kékjéből életet szopók,
kékjében megkapaszkodók,
s te, nagy zöld selymű dobogón
zizegő tavaszi beszéd:
nem volna az élet oly csúnya,
ha nem volna ennyire szép.


2015. június 7., vasárnap

Laren Dorr: Lennék...


 Lennék Napod, ha nappal lenne,
    fényessé tenném hajnalod,
    bíborral festeném este a felhőt,
    hogy gyönyörködj, ha akarod.

    Felhő lennék, ha őszidő lenne,
    langy esőt sírnék, mert messze vagy,
    aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
    s gördülve csókolnám arcodat.

    Köd lennék, ha hűvös lenne,
    fehér, vidám, mi nem ragad,
    ködkarjaimmal ölelném tested
    s megnyitnám előtted utadat.

    Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
    mit egyetlen céllal repít a szél,
    elolvadni gyönge kezedben,
    s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

    Szél lennék, ha új tavasz lenne,
    elfújnám messze a tél hidegét,
    hajadba bújnék tincseiddel játszva,
    míg nevetve mondanád: most már elég.

    S mi lennék, ha itt lennél velem?
    Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
    égbolt lennék éjfekete éggel,
    hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.


2015. június 6., szombat

Koós Anna: Csend van


Csend van,
a szívem zakatol csendesen,
hatalmas könnycsepp gördül le lelkemen.
Csend van,
bánatos szemem a messzeségbe merül,
hiányzol
a mosoly arcomról mélyen elszenderül...


2015. június 5., péntek

Somlyó Zoltán: Két szív között


A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?

Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt... Légy engedelmes...

Forró a szél, hozzád nem enged. -
Köztünk a mély jázminlehellet...
Érzed-e, érzed-e, drága?

Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába...

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves.


2015. június 4., csütörtök

Paudits Zoltán: Hangtalanul


Csak ketten vagyunk a világban,
a magány bennem, én a magányban.
Céltalan bolyongunk a mában,
két meggyötört, szegény, hazátlan.

Csiszolt, tiszta kövek a sárban,
vénülő fák, hófehér ruhában.
Vakító fények, sötét, fodros árnyban,
elfojtott hangok, harmatos virágban.


2015. június 3., szerda

Radnóti Miklós: Szakítottunk.


Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.



2015. június 2., kedd

Szabó Ila: Ajándék


vágyléptű gondolat
csöndszőnyegét
terítem halkan és
félve eléd
perc-gyöngyöm szétpereg
ősz íze vár
tétován száll feléd
két szemmadár
tavasz-fény nyár-dallam
álom-varázs
elindul hozzád egy
simogatás

2015. június 1., hétfő

Gámentzy Eduárd: Legyél te!


Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, ... hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc
- Kegytelen... gyönyörű románc...