Illyés Gyula: Öt perce

Öt percre nem gondoltam rád. Be jó
volt, istenem,
öt percre tőrdöféstelen
lélekzenem!

Öt percre nem gondoltam rád. Milyen
meglepetés:
kiállt a sajgó szerelem,
nem szúrt a kés,
lazult a szorító marok, megállt
a fulladás,
elszállt a féltés, a gyanu,
leszállt a láz.

A megcsitult szív hogy csodálkozott.
Való? Igaz?
Nem vagy! Hiány vagy! Annyi sem.
Halott! S ha az?

Öt percre az örökviharú ég
tisztást kapott.
S most annál reménytelenebb, ahogy
megint zuhog,

csattog és dörög, idegemen át
földek-egek
bömbölik, nincs egy pillanat tovább
tenélküled!

Illyés Gyula: Ősz felé

Minden ősz felé úgy közelgek
Mintha egy Édesanya várna
Reménykedve s gyermekül bízva,
Valahol engemet ott vissza.

Régi anyámnál is édesebb
Éri arcomat szemefénye,
Békéltető, ki a férfit is
Csecsemőként vonja keblére.

Kedvesemmel járom e rétet,
Hol immár őszi szagok szállnak,
Derengve emlékszem köténye
Illatára e jó anyának.

Múlásnak, ősi nyugalomnak
Terjeng e szagokban a titka,
Tétován állok s futnék az ő
Erős térdei közé vissza.

Tétova mosolygás melegszik
A nap körül s kit soha sírni
Nem láttatok: szívemet forró
Panaszok súlya nehezíti.

Előbb még sírnék s már mosolygok
Úgy érzem az ő közelségét -
Fényes felhők lebbennek, mintha -
Ő nyujtaná a zsebkendőjét...

Illyés Gyula: Jó érezni

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Illyés Gyula: Csak ne hazudj...

Csak ne hazudj. Nem vagyok beteg, gyermek
s már oly szegény sem, hogy fel így emelj.
Ha könnyezek, nem vigaszért esengek;
így könnyezik a szél körmeivel
küzdő hajós - a part, a hű valóság
szedi a könnyek vámját és adóját -