Őri István: Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.
Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem.

Őri István: Boldogságok

Boldog, ki a kísértés útján ellenáll,
boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál
boldog, ki, ha nem lát is, hisz
boldog, ki vállán szálkák, nehéz keresztet visz.

Boldog, ki befogad másokat,
boldog ki örül, ha szenvedőt látogat
s vígaszt visz neki
lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét mind elveszi.

Boldog, ki bennem hisz, bennem remél
nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér
boldog a bátor, tiszta lélek
mert én benne lakom, kezét fogom,vele élek.

Őri István: Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled    

Őri István: A fa éneke a lehulló leveléhez

 
leengedlek...
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Őri István: Csók a szélben

ott álltunk
hajunkat kósza szél borzolta
énfele, tefele, százfele -
csak öleltük egymást a szélben
ajkadat kerestem s elértem
egyszer, százszor, végtelenszer -
s amikor arcommal arcodhoz értem,
szellőcsókot kaptam
a rohanó szélben

Őri István: Vágyak

Aludni...
hosszan, csendesen
nem álmodni, nem látni
ki fontos nekem,
nem örülni, nem vágyni
nem szeretni...
csak feküdni mozdulatlanul
semmit sem érezni
csak a semmit élvezni
mert most az a jó
az a békesség
az a derű
az a teljesség.

Aludni...
hosszan, ezredéven át
elbújni Előle
ki úgyis mindent lát
hátha másfele néz
vagy eltakar a sötét
a szeme elől.

Aludni...
egyedül...
csendben...
észrevétlenül...
elrejtőzni...

Aludni..

Őri István: Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Őri István: Rejtőzködés

Rejts magad a napsugárba
és fény leszel
rejtőzz el a föld porába
és bársony leszel
bújj virág szirmába
pillangó álmába
és boldog leszel

Őri István: Üzenő

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...

amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...

amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...

amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere..

amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...

várlak,
Kedvesem...

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordít'ni:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Őri István: Te vagy a csend

Te vagy a csend
Te vagy a társ
a magány elfut előled
a rossz jóra válik
s én mégis félek...
Tőled?
nem!
akkor mitől?!
magamtól
mindentől...
ha csend vagy,
boríts be életem,
hogy ne halljam
a világot
ne halljam
magamat,
a szűnni nem akaró
szívdobogást...
meg tudod tenni?
csak egymásban lenni
csendben
mozdulatlanul
sokáig
Veled, velem
hogy elpihenjenek
a hangok
s közeljöjjön a végtelen...

Te vagy a csend

Te vagy a társ

Te vagy?...

Őri István

Egymásra hajló fák alatt
léptünk tétován halad
s ha kezünk véletlen összeér,
a fák lényegtelenné válnak
a tétova léptek Rád találnak
csak merjük, mit szabad,
ami lelkünkből fakad,
s mit a szív követel:
el nem engedni szép kezed,
mert az út és az idő halad
s mindjárt valahova érünk
ahol az lesz, mit ketten remélünk.

Őri István

Ő

Ugye jó a csend,
ugye jó a magány,
ugye az is jó, ha néha
jön valaki,
aki már nem is olyan talány,
s akkor örül a szíved,
bár néha szenvedsz,
de mégis van valaki,
aki az Életed.

Ugye az is jó, hogy nincs mindig csend,
ugye jó a hang, a csacsogás,
ugye jó hallani a hangját,
s látni Őt...
ugye jó a Társ,
ha néha szenvedsz is,
de mégis van valaki,
aki a tiéd, aki más.

Ugye jó ránézni,
hallgatni szavát,
s látni bűvös haját,
mint lebben feléd
ugye jó érezni illatát
betelni vele nem lehet,
s Ő bárhova elmehet,
te érzed szívedben
a lehelletet,
mi drága bensejéből
jött elő,
s ennél fenségesebb,
ennél gyönyörűbb létező
nincs,
mert ez Ő!

Ugye minden Ő
más nincs a földön,
más nincs az égen,
más nincs kívül,
s belül,
a test,
a lélek,
a szív,
az ész,
az érzés,
a létezés,
a le nem írható
Ő
ki csak Istenhez
hasonlítható -
vagy nagyobb...

Isten érti ezt,
nem ítél,
hanem boldog és szeret,
mert én is boldog vagyok,
nem számít semmi,
sem föld, sem csillagok,
mert itt van Ő,
ki mindennél nagyobb
Isten érti ezt,
mert ő is szeret,
s ki szeret,
érti ezt.

Add drága kezed,
s menjünk el, messzire,
sétáljunk ki a világból
oda,
hol
nincs csend,
nincs magány,
hol,
mindenki szeret.