Efraim Staub: Ha sírni fogsz

Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is

Efraim Staub: Van néha úgy...

Van néha úgy, hogy lüktet mindenem.
Nyaggat belül valami furcsa kór,
fejem fogom, magamban jajgatok,
s gyógyírt ritkán szedek. Mikor

már nem bírom tovább a kínt,
akkor keresek enyhülést. Fehér
vagy színes pirulákba zárt nyugalmat,
s jótékonyan reámborul az ég.

Van úgy, hogy mégis lüktet csak, tovább,
s tudom, hogy nem számit a szer.
Ilykor legyen bár eső, vagy hóvihar,
födetlen fővel kicsit sétálni kell.

S eső, ha veri lázas homlokom,
vérem dalol, s én dúdolom a Dalt,
és csak megyek, megyek. Dolgom csupán
leírni énekem. A jajt

feledve már papírra vágyom,
tollam villámmód siklik. Így a jó,
ha megtelik a kis papír,
mely oly fehér, akár az első hó.

Efraim Staub: Barátság, szerelem

Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki jóban-rosszban fogta a kezem,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom
mit válaszolnék ? Magamban keresem
a választ, s nem találom,
mert jó barátom, sosem volt énnekem.

Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
akit szerettem, s aki szeretett,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
mit válaszoljak ? Magamban keresem
a választ, s nem találom
mert hű szerelmem sosem volt énnekem.

Voltak barátok, kik zsongtak, mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a barátjuk legyek,
de minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
ahogy épp fújtak akkor a szelek.

Voltak szerelmek, kik zsongtak mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek,
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a szerelmük legyek.
De minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
keresve új és új szerelmeket.

Azt kérded, hogy vagyok képes élni,
ha nincs barátom, s hű szerelmesem ?
A válasz egyszerű, e két dolgot összevonva
legjobb barátom a szerelmem nekem,
s aki szerelmem, az a legjobb barátom
ki jóban rosszban is mellettem áll,
hűségesen kitart velem a bajban
s velem örül, ha mosolyog a nyár.

Mint hű hitves, megérzi azt ha baj van,
s mint jó barát, az oldalamra áll,
meg nem zavarna, hogy ha csendre vágyom,
s fényre, ha vágyom, ragyog mint napsugár.
Így a barátság s a szerelem nekem
egy szót jelent, egy fogalmat takar,
ő fogja vállam, simítja homlokom
s ölel szerelmesen két forró kar.    

Efraim Staub: Barátság, szerelem

Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki jóban-rosszban fogta a kezem,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom
mit válaszolnék ? Magamban keresem
a választ, s nem találom,
mert jó barátom, sosem volt énnekem.

Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
akit szerettem, s aki szeretett,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
mit válaszoljak ? Magamban keresem
a választ, s nem találom
mert hű szerelmem sosem volt énnekem.

Voltak barátok, kik zsongtak, mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a barátjuk legyek,
de minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
ahogy épp fújtak akkor a szelek.

Voltak szerelmek, kik zsongtak mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek,
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a szerelmük legyek.
De minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
keresve új és új szerelmeket.

Azt kérded, hogy vagyok képes élni,
ha nincs barátom, s hű szerelmesem ?
A válasz egyszerű, e két dolgot összevonva
legjobb barátom a szerelmem nekem,
s aki szerelmem, az a legjobb barátom
ki jóban rosszban is mellettem áll,
hűségesen kitart velem a bajban
s velem örül, ha mosolyog a nyár.

Mint hű hitves, megérzi azt ha baj van,
s mint jó barát, az oldalamra áll,
meg nem zavarna, hogy ha csendre vágyom,
s fényre, ha vágyom, ragyog mint napsugár.
Így a barátság s a szerelem nekem
egy szót jelent, egy fogalmat takar,
ő fogja vállam, simítja homlokom
s ölel szerelmesen két forró kar.

Efraim Staub: Ha sírni fogsz

Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is.