Bodnár Éva Első szerelem

Rám mosolygott...
Bennem valami lángra lobbant,
tüzet fogott.

Szemébe néztem...
Kétlem, hogy valaha alkotott
szebbet az Isten.

Megszólított...
Hangjában minden álmom
ott suttogott.
Mi ez a tűz?
Mi ez a kínzó, mindent elsöprő
veszedelem?

Ölelkezünk,
s a csillagok azt súgják halkan:
„A szerelem...”

Bodnár Éva: A fáradt szív panaszai

Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.