Arany Tóth Katalin: Veled és nélküled

Veled és nélküled,
hozzád láncoltan élek,
távol egy másik városban,
az utcákon vontatottan lépek.

Gyötrő hiányodban, félek.

Veled és nélküled,
az éjjeli űrben széltáncot nézek,
s a rám kiáltott átkos szavak alól
gyertyafénynél feloldozást kérek.

Nem követellek - csak kérlek.

Veled és nélküled,
az illúziókból reményt tépek,
s a végtelent is felvértezve,
békét és nyugalmat remélek.

Nem harcoltam - mégis vérzek.

Sík Sándor: Kék csend

Kék víz idelenn,
Kék ég odafönn
Kék csend a szivemben,
Se bú, se öröm.

Duruzsolva dong a
Víztükör.
Nem akarok semmit
Senkitől.

Langy ujjal a fény
Befogja szemem.
Hogy valaha sírtam,
Szégyelem.

Ruder Jana: Vagyok...

...mint a kútkáván felejtett üres pohár,
fészkébe bújó kismadár,
ki repülni fél...
...avaron síró halk zizegés,
szalmaszálon futó remegés

...s mint dallamot felejtő öreg gitár
ki porosan sarokban áll...
...lassan elmeszesedő gondolat...
elhalványult karcolat...

vagyok
mint fényétől megfosztott selyem
falról lehulló vakolat...
örökös kárhozat

Káli László: Tudod Kedves

Tudod Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.

Fésűs Éva: A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Bella István: Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Ágai Ágnes: Amikor a szavak hallgatnak

figyelj rám, amikor hallgatok,
amikor a szavak hallgatnak,
mint anyaméhben a magzat.
A csendben nincs hangalakja a zajnak,
de csend sosincs,
csak hallhatalan zajgás,
szavak gömbölyödnek,
és készülődnek a születésre,
hiszen világra kell jönniük
szabályosan és rendeltetésszerűen.

A szavak élnek, lélegzenek,
hímszavak és nőszavak,
egymást kereső és kioltó szópárocskák,
ki egymás felé tapogató szókacsok
vagy már-már alaktalan szópárlatok,
a rezgés, a mozgás muzsikája.
A valóság szóvá keményített csontozata,
a kimondás gyötrelme és beteljesülése.

Amikor a szavak hallgatnak,
amikor a mondható mondhatatlan,
amikor ajkam zárt, feszes vonal,
akkor figyelj rám, baj van.