Kardos Csongor: Hála

Szavakba csordul belőlem a hála.

Nem mert jó és szép vagy,
nem mert fáradt álmok szólnak rólad,
nem mert kezem kezedbe fogadod,
nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,
nem mert átjár sötétkék hiányod,
nem mert novemberi zarándok szelek fújnak;

hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy.

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

Barnaky Miklós:Leszel-e?

Leszel-e ház, hol lakhatom,
Leszel-e ágy, hol alhatom,
Leszel-e szó, kimondható,
Leszel-e hang, meghallható?

Leszel-e kar, hogy felsegíts,
Leszel-e nap, hogy felhevíts,
Leszel-e vágy, ami felkavar,
Leszel-e az, ki engem akar

Hol találok barátokat, kik nem hagynak el,
Kinek szívében, mindig van egy kis hely.
Kinek elmondhatom a gondomat talán,
Ha nem is tud segíteni sorsomnak baján.

Nem panaszkodok, nincsenek nagy bajok,
De néha akaratlanul is feltörnek a sóhajok.
Elmondani milyen szép kék az ég felettünk,
Ha távoli úton jártunk, már megjöttünk.

Kinek lelkében nem fészkel ármány,
Lenyűgöz személye, mint a szivárvány.
Hol találok olyat, ki mindig rám veti a szemét,
Ha elbotlok, nem kacag, hanem nyújtja a kezét.

Vígasztal, ha könny szökik a szemembe,
Nem fordul el, kendőt ad a kezembe.
Igen, ilyent keresek, hol találok,
Egy őszintén figyelő jó barátot.

Juhász Gyula: Emlék

  A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél !

Farkas István: Remény?

Álmaimból átmentett
remény éltet még
fáradt napjaimban.
Ebbe kapaszkodom, próbálom
hinni, hogy minden úgy lesz:
a vágyak beteljesülnek.
De egyre nehezebb.
Fogy az idő, az erő, a hit.
Néma lemondás hajtja
le őszülő fejem,
s szívem döbbenti a visszatérő,
súlyos gondolat:

Vajon hány perc, hány nap,
míg minden szertefoszlik?

Jószay Magdolna: Csillagokba néz

Hallgatsz és titkolnád
fájdalmad, mi érintett -
egy kis halál a másiktól,
s a világod néma lett...
Szemed tükrét égetik
sós-keserű könnyek,
csalódott árnyaktól
sötétül a tekintet...

Mégis van oly könnycsepp,
mit érzőn észrevesznek,
mi nem múlhat nyomtalan,
csókkal felfedeznek...
puha kéz simítja el,
balzsam a száj és a kéz,
szerencsés a forró könnycsepp...
a szem csillagokba néz.

  

Juhász Gyula: Magányos úton...

Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd,
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékszik majd egy tündérszigetre.

És hírt hoz nekem élet tengeréről,
A csodaszépről, távoli tündérről,
Kit idevárok, és aki nem jön el,
Csak egyre szépül a szálló idővel.

Tornay András: Különös társaságod

Nélküled is veled voltam.
Könnycseppjeim összefogtam,
Bolyongtam és bandukoltam.
Zokogtam de reményt loptam.
Nélküled is veled voltam.

Váci Mihály: Nélküled

Elmúlnak így az estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
-szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-lehullok, de sóhajom
utánad- felemel.

Olyan csend van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani...

Gere Irén: Ma - Holnap

Ma
seholsincs utakat keresünk,
s kergetünk soha nem teljesülő álmokat,
Holnap
agyongázolt nyomokban lépkedünk

Ecsedi Éva: Igen

Mondd, merre vezet az út
álmatlan éjjeleken,
merre s hova jut, ki
bársonyba temetkezett
szólj, lesz-e még remény"/királyfi/

Igen,
van remény, bár halotti lepel az éj,
sötétkék bársonyba temetett reménytelenségre ítélve,
hisszük, hogy eljön még amire várunk,
s többé nem lesz reménytelenségre ítélve magányunk.
 

Igen,
kell a csókod számolatlanul,
rebbenő pilláim alól szerelmesen nézlek,
kellenek a füledbe suttogott édes emlékek.

Igen,
kell a hárs illatú nyáresték villám cikázása,
kell a bódító parfűm csábítása,
kell az érett piros almák savanykás íze,
kell a csipkébe horgolt százévek elfeledett
Szindbád-szerű álomképe,
kell a még megannyi hízelgő szavak vágya,
kell a hullámzó keblek lágyan ívelt varázsa,
kell a harmat mosta talpak csendes osonása,
kell a csillagos nyárestéken fénybe hulló
éji lepkék násza,
kell a halk zenére ringó szerelem tánca,
kell a bársony bőrön lecsúszó selyem hűs simítása,
kell a kezeidnek ölemen kalandozó érintése,
kell a víz, hogy forróságtól áthevült testem hűtse,
kell a szellő, hogy hajunkba kapjon
kell a szerelem, hogy álommá váljon.

Igen,
nyári éjen szitáló langy eső...kell
gyűrt lepedő hideg érintése...kell
gyertyaláng halk sercegése...kell
lángjának titokzatos fénye...kell
pohár bor fanyar íze szánkon...kell
csókokban érezve mézzel édesítve...kell.

Igen,
kellesz nekem, ezerszer is kellesz,
mindened kell a tested és a lelked,
hát erre vezet az út álmatlan éjen,
hozzám vezet, szeretlek, érezd!

Benczes Sándor Gábor: Gyöngysor

apró, színes gyöngy
a betű,
a kiejtett hang,
s e gyöngyök sora
az a sok szép szó,
mit anyák, apák tanítnak,
s aranyszálra fűzve lesz
okos szavakból
egy lágy mondat,
mit gondosan alkotok,
benne fontos gondolat,

s te érted, ha mondom, és hallgatod,
s válasznak, mint ajándék te is átadod
saját kincsed, díszes gyöngysorod.

Kovács Erika: Jó volna...

ha elmondhatnám,
hogy néha
nem akarok mást,
csak csendesen szeretni,
meztelen lelkedhez bújni
és a bennünk felsíró sebeket
szótlan, de borzongásig ölelni,
szívverésed mellemen érezni
és túlcsordulni gyönyört érintve
tenyeredben

Jó volna néha
csak úgy lenni
veled

lélegzet-visszafojtva
csendben