Ecsedi Éva: Igen

Mondd, merre vezet az út
álmatlan éjjeleken,
merre s hova jut, ki
bársonyba temetkezett
szólj, lesz-e még remény"/királyfi/

Igen,
van remény, bár halotti lepel az éj,
sötétkék bársonyba temetett reménytelenségre ítélve,
hisszük, hogy eljön még amire várunk,
s többé nem lesz reménytelenségre ítélve magányunk.
 

Igen,
kell a csókod számolatlanul,
rebbenő pilláim alól szerelmesen nézlek,
kellenek a füledbe suttogott édes emlékek.

Igen,
kell a hárs illatú nyáresték villám cikázása,
kell a bódító parfűm csábítása,
kell az érett piros almák savanykás íze,
kell a csipkébe horgolt százévek elfeledett
Szindbád-szerű álomképe,
kell a még megannyi hízelgő szavak vágya,
kell a hullámzó keblek lágyan ívelt varázsa,
kell a harmat mosta talpak csendes osonása,
kell a csillagos nyárestéken fénybe hulló
éji lepkék násza,
kell a halk zenére ringó szerelem tánca,
kell a bársony bőrön lecsúszó selyem hűs simítása,
kell a kezeidnek ölemen kalandozó érintése,
kell a víz, hogy forróságtól áthevült testem hűtse,
kell a szellő, hogy hajunkba kapjon
kell a szerelem, hogy álommá váljon.

Igen,
nyári éjen szitáló langy eső...kell
gyűrt lepedő hideg érintése...kell
gyertyaláng halk sercegése...kell
lángjának titokzatos fénye...kell
pohár bor fanyar íze szánkon...kell
csókokban érezve mézzel édesítve...kell.

Igen,
kellesz nekem, ezerszer is kellesz,
mindened kell a tested és a lelked,
hát erre vezet az út álmatlan éjen,
hozzám vezet, szeretlek, érezd!