2015. szeptember 30., szerda

József Attila: A szemed


Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög. 


2015. szeptember 29., kedd

Tornay András: Folyóparton


gyere ülj mellém
hajtsd fejed mellemre
nézzünk a mélybe
ahol tévedéseink mulasztásaink hibáink
rossz emlékeink úsznak a végtelen tenger irányába
nézzük a sodrást
s a habokkal s eltévedt farönkökkel engedjük el
gyolcsainkat láncainkat örökre
lecsendesít megnyugtat elringat és elaltat a víz
percek vagy évek múlnak el… nem tudom

de tisztán ébredünk


2015. szeptember 28., hétfő

Zelk Zoltán: Zúzmara


De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha a szív már nem s nem akar feledni.

Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. –
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.


2015. szeptember 27., vasárnap

Illyés Gyula: Ősz felé


Minden ősz felé úgy közelgek
Mintha egy Édesanya várna
Reménykedve s gyermekül bízva,
Valahol engemet ott vissza.

Régi anyámnál is édesebb
Éri arcomat szemefénye,
Békéltető, ki a férfit is
Csecsemőként vonja keblére.

Kedvesemmel járom e rétet,
Hol immár őszi szagok szállnak,
Derengve emlékszem köténye
Illatára e jó anyának.

Múlásnak, ősi nyugalomnak
Terjeng e szagokban a titka,
Tétován állok s futnék az ő
Erős térdei közé vissza.

Tétova mosolygás melegszik
A nap körül s kit soha sírni
Nem láttatok: szívemet forró
Panaszok súlya nehezíti.

Előbb még sírnék s már mosolygok
Úgy érzem az ő közelségét -
Fényes felhők lebbennek, mintha -
Ő nyujtaná a zsebkendőjét...


2015. szeptember 26., szombat

Demjén Ferenc: Gyertyák


Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

(dalszöveg)


2015. szeptember 25., péntek

Balázs László: A búcsú csendje


Ne húzd el gyorsan kezed.
Nem maradt már más,
A szavakat neked adtam
Neked adom most a csendet:
A sziget fáit a folyó partját
Az elakadt szavak helyét
Az első csók forró csendjét
S karodban a megnyugvást
Az ígéretet szemedben
A beszédes hallgatást
A tested csendjét, hol érzem szíved
Téli estét s nyári délutánt.
A kezemét és kezed csendjét
Simogató jelbeszédét
Az ölelés néma sóhaját
És szívem ütemében a csendet,
Azt a másodpercnyi halált.


2015. szeptember 24., csütörtök

Anna Sawicka: Eljött az a...


eljött
az a pillanat
amely nélkül az idő
úgyis beteljesül
még akkor is ha
a szíved órája
megáll
egy névnél

vagy

mától kezdve
szabad nekem
a hétköznapokban
osztozkodni veled

jó hogy vagy

(Dabi István fordítása)



 

2015. szeptember 23., szerda

Bencze Marianna: Szonáta, négy évszakra


Tavasszal,
pajkos ruhát szab magára a rét,
harmat-kehellyel koccint két tulipán,
orgona zendül a bokrok hegyén,
kékre kondul a harangvirág.

Nyáron,
a cseresznyefák vörösen izzanak,
friss szuronyát feni a kardvirág,
élén, a meztelen fény kettéhasad,
s a szél az égre fehér habot zihál.

Őszre,
dús gazdaggá lesznek a fák,
zörögve szórják arannyá ért lombjukat,
tűnt nyaruk hangosan pörlik a szarkák,
pincehidegre ébred a pirkadat.

Télen,
mint elhagyott menyasszonyok,
hófehér ágyban sírnak az illatok,
csillagként hullnak a könnyek,
suttognak, meglopják a csöndet.


2015. szeptember 22., kedd

Alekszandr Szergejevics Puskin: Szerettem Önt


Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
A lelkemben nem hunyt egészen el;
De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
Nem búsítom önt már semmivel.
Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irígy -
Mély áhitattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.

(Franyó Zoltán fordítása)


2015. szeptember 21., hétfő

Mátay Kata: Eljutni egyszer


Milyen mély alattam a kék
mennyire semmi vagyok most
egy-egy hullám megdob, visszahúz
pirosra festett hinta kislánykoromból.

Vagy vannak a szívkamrák: ott is
a tenger zúg, a sós víz odacsattan
a sziklafalakhoz, utat keres
a középpont felé; onnan jönnek
a könnyek, oda szeretnék eljutni
egyszer én is.


2015. szeptember 20., vasárnap

Ágai Ágnes: Bárhová lépek


Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésbe


2015. szeptember 19., szombat

Válóczy Szilvia: Álmodd tovább...


Most leveszem Rólad
Minden fájdalmad...
Kérlek, álmodd tovább álmodat,
Csak egy csendnyi suttogásig,
S én kifulladásig
Harcolom harcodat,
Míg kell, s míg Isten
Megbocsát...
Amiért kértelek, s kaptalak 


2015. szeptember 18., péntek

Rafael Alberto Vasquez: A szavak


A szavaknak
saját élük van
Ezért tudnak oly tisztán sebet ejteni


(Dabi István fordítása)


2015. szeptember 17., csütörtök

Szeitz János: Őszbúcsúzás


Fáznak a házak a ködtakaróban.
Reszket a fű is deres palástban.

Szőlőszár tövén, téltakarónak
fagytól megóvni magát, az avar
ágyat vetett, barna bunda alatt.

Hűvös, de szép ez az őszbúcsúzás.


2015. szeptember 16., szerda

Szeitz János: Őszi csend


Bágyadt késő-őszi délután
Temetni készül kedvtelen,
Tétlen szürkére aszott határ
Odakint, búcsúzás előtti
Csend idebent… 


2015. szeptember 15., kedd

Válóczy Szilvia: Hányszor kértem


Hányszor kértem Istent, érted...
csak boldog percekért,
Máskor pedig vad szívemnek
gyarló kínja ért.
Nem hagyhattam sajgó léted
fáradt bársonyát,
Vigyáztam rád, őriztem, s még
lestem óhaját.

De jött idő, s már messze szállt
a kopott háztetőn,
Apró álmunk elcsitult,
s helyette esdeklőn
Nyílt ajak, alázva kért,
s te tiltott szót beszélsz,
Feléd a könny, már mit sem ér,
hazug valót becéz


2015. szeptember 14., hétfő

Szent-Gály Kata: Ajándék


Hallgató hegyekkel szívem körülvettem,
meszelő-nagy fákkal be is kerítettem,
senki ne találjon tengerszem-tavára,
senki ne találjon tenger bánatára.

Hallgató hegyeknek tetejére hágtam,
meszelő-nagy fáknak tetejébe szálltam,
pirosába néztem hasadó tüzeknek,
aranyába néztem nyugvó esteleknek.

Hallgató hegyekről fények csorgadoznak,
meszelő-nagy fákról fények futamodnak,
vízbe folyamodnak, fekete-nagy tóba,
ezüsthabú vízbe, aranyhabú tóba.

Hallgató hegyeknek hallgató vizéből,
meszelő-nagy fákkal gyantázott vizéből,
megkínállak ízes, harmatozott fénnyel,
feketeség árán felviruló széppel


2015. szeptember 13., vasárnap

Vázsonyi Judit: Nélküled is Veled


Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!

Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.

Házak ablakán fény dereng és kiköszön,

gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!

...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,

amíg csak itt leszek, nélküled is Veled


2015. szeptember 12., szombat

Végh Mária: Ne félj


Ne félj
Bújj ide hozzám, és mesélj
Ha bántanak
Ha fáj a szó
Itt vagyok én, - ne félj
Mesélj
Mondd el gondodat, - hallom
Tudom jól
Mily nehéz teher
nyomja válladat, - mesélj
Ne sírj
Könnyed csókolom arcodról
Tudod jól
a könny nem segít, - ne sírj
Itt vagyok veled
Örökké fogom kezed.


2015. szeptember 11., péntek

Dobrosi Andrea: Évszakok krónikája


Máglya a nyár,
az ég gomolygó füstjel,
redőny a hold,
bevonva könnyezüsttel;

őszhálón zsong a nap,
pók zsákmánya cseng,
bolyong a csók, az árny,
elmereng a rend;

ködcsipkét hord a tél,
csípős csend ropog,
egymásba fagynak
elnémult mondatok;

göcsörtös ág leng
jégvirágréteken,
tavaszszellő ring -
félszárnyú szerelem...


2015. szeptember 10., csütörtök

Szeitz János: Credo


5.

Jaj, ne siess így, kedves időm
A múlttal élni nehéz, de
a hajnali fények oly szépen
Simulnak az ablakomon,
S a szellői is kedvesen játszik
Hajammal, ha szerte is botja
A fésű nyomát, a vén fán
A kertben almát érlel a nap.
Még rejtőznek előlem színek
És formák a képeimen,
Rám vár még hangok sokasága!
Vágyakat éleszt az emlék
Gyengéd ölelések varázsát;

Míg álmomat űzi a gond
A kert halk neszével cseveg
A város éji zsongása,
S kacéran titkolt jövőt ígér…

Jaj, ne siess így, kedves időm,
Hagyj élni is, ameddig élek!
Jaj, ne siess így, kedves időm!


2015. szeptember 9., szerda

Domán Tamás: Még egyszer gyermek..


Ha kérhetném, úgy lennék még egyszer gyerek,
ki ártatlan szívvel az ég felé mered,
s a hóesést nézi a lámpafényben,
dacolva álommal a mélysötét éjben.

Ha lehetne, úgy lennék még egyszer gyerek,
ki anyai mosolyra minden bajt feled,
ki sápadt nyári fényben játszik indiánt,
bűvös titkokat kereső: mese – dián.

Ha kérhetném, úgy lennék még egyszer gyerek,
kinek kockából sárkányvára lehet, mi
színes, mégis zorddá teszi vad képzelet,
s a ˝távolban˝ omló havas párna hegy.

Ha tehetném, lennék örökké kisgyerek,
ki hajón kapitány: hullámot nézeget,
bár csak szoba ˝ez˝ mégis végtelen világ,
nem rejt el önmagában ezernyi hibát.

Ha tehetném, lennék örökké kisgyerek,
egy olyan világban mit épít képzelet,
gyerek ki nem nő fel soha: szívét, lelkét…
nem törné szét darabokra szerelemért…


2015. szeptember 8., kedd

Bella István: Utóirat egy szerelemhez


Reggeledik odakünn és bennem
lassan felkél a nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak
a fényre, hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbe hamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.


2015. szeptember 7., hétfő

Scheffer János: Őszi szerelem


Két sárguló virág hideg őszi napban,
Egymás felé fordul párás pirkadatban.
Testük összefonódik a bágyadt fényben,
Boldogon élnek az őszi napsütésben.

Két kicsi levél a föld felé hullva,
Belekap a szél és táncot járnak újra.
Egyszer még szállnak , násztáncukat járva
Mielőtt lehullnak fagyos pusztaságba.

Két ázott madár egy ágon összebújva,
Melegítik egymást fel-felborzolódva.
Bár a nyár már elmúlt, vadságának vége,
Feldereng egy őszi szerelem reménye....


2015. szeptember 6., vasárnap

Reviczky Gyula: Virágok


Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedvet egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...


2015. szeptember 5., szombat

Gary Hun: Álmodj velem


Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd, hogy kebled csókolom,
Álmodd hasadra homlokom,
S hogy tárt combodon két kezem,
Mert tested ízét élvezem,

Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol,
Eperszín ajkaiddal felajzol,
Térdelsz, s karom magamhoz láncol,
Ujjbegyem a hajadban táncol,

Felfalsz, és élvezzük a mámort,
S halljuk felettünk repdesni Ámort,
Testünket nyila, összetűzi
S ajkadat velem összefűzi.

Álmodd azt, hogy forr a vérem,
Hogy szerelemittasan kérem,
Nyílj meg nekem, és úgy szeress,
S álmodj magadba engemet!

Álmodd, Benned feszülök, várva,
Hogy körbefonsz, magadba zárva,
És elkap a vágy újra meg újra,
Vonaglunk ketten egybeforrva,

Aztán azt, hogy a csend megül,
Hogy kibújt Hold a domb mögül,
S izzadt hajszálad fonalán
Fon Neked ezüstfény glóriát,

Álmodd kezedet a karomra.
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog!

Álmodd, hogy álmod véget ér,
Felébredsz, s szíved arra kér,
Tegyem igazzá vágyaid,
Váltsam valóra álmaid!

2015. szeptember 4., péntek

Székely János: Napszonett


Teljes valómmal nyújtózom utánad,
mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
És mint a párás földkorong, örökké
fényes felemet fordítom feléd.

Szeretném mindig azt mutatni néked,
ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.

Szeretném olykor túlragyogni álmod,
s érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
ezért sütöd feléd eső felem.

S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
milyen sötét és milyen fénytelen.


2015. szeptember 3., csütörtök

Hegedűs László: Kék búzavirágok


Hintáznak a szélben
kék búzavirágok,
játszadozva járok
közöttük serényen.

Lépkedek vidáman
vadvirágok között,
násztáncra öltözött
pipacsok hadában.

Közöttük is téged,
csak téged kereslek!
Szép nyárvégi estek,
ne múljatok, kérlek!


2015. szeptember 2., szerda

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...


Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!


2015. szeptember 1., kedd

L. Horváth Zsuzsa: Hittem...


Vágytam a jóra,
vágytam a szépre,
vágytam a szónak
szív-melegére.

Hűs ajakadnak
égő csókjára,
szívemre hulló
remény-virágra.

Hittem a szépség
bűvöletében,
feltörő vágynak
vad erejében.

Örök szerelmet
bár sose hittem,
rabbá tett mégis
vak szenvedélyem.

Csábos szavadnak
szakadó selyme
fojtón fonódott
árva szívemre.

Hiszek a Napnak
tűz-sugarában,
hajnali harmat
gyöngy-hullásában.

Nyíló virágnak
hervadásában,
szép szerelemnek
elmúlásában.