Csendjébe burkolózik,
mélyen hallgat az est.
Vakvágányú vonat
ablakából nézek
elárvult, kietlen tájra.
Előttem fogyóban a sínek,
mellőlem az utastársak.
Hová vezet az út...
Vezet-e út még valahová...
Egy ideje már
bennem fészkel a válasz...
A párhuzamosok
a végtelenben összeérnek.
Nincs már olyan messze
az a végtelen.
Félek.
...
ne engedd el a kezem!
Nélküled mit sem érek.
(részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése