2015. augusztus 31., hétfő

Juhász Gyula: A dóm zenéje

  Juhász Gyula: A dóm zenéje
            

A dóm örök vágyával égbe tör fel
S büszkén dacol az elmúló idővel.

Ő a magasság s békesség királya
S a szíveket mind imádságra várja.

De az ölében néha viharozva
Fölharsog a zene az oszlopokra,

Az oszlopokról föl a messze égre,
A tiszta vágy ujjongó szent zenéje.

Ember, bármily törékeny: lelki dóm vagy,
Vágyad, hogy az örök Istenbe olvadj

S boldog magasba zengjen orgonádon
A földi bánat és az égi álom!


2015. augusztus 30., vasárnap

Reményik Sándor: Nem urad és királyod


Nem urad és királyod
Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan férfi,
Aki egy lány tökéletes
...Szerelmi szent-áldozását megéri.
S ha volna is: hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?


2015. augusztus 29., szombat

Szabó Magda: Szonett


Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.


2015. augusztus 28., péntek

Bunya Yasuhide: Ősz


Virág és fű-fa sárga.
Az elmulás hatalma győz.
Csak a tenger virága
nem érzi, hogy eljött a bősz,
cifrálkodó és tarka ősz.

(Kosztolányi Dezső fordítása)


2015. augusztus 27., csütörtök

Domán Tamás: Te voltál, te legyél


Te voltál a szél,
mely repülni tanított.
A viharos.

S voltál az éj,
jéghideg alkonyokon.
A csillagos.

Oh és oly sok minden…

Most legyél a víz,
csendes, sötét béke.
Új szeretőm.

S elhaló kín,
végtelenek vége.
A temetőm.


2015. augusztus 26., szerda

Őri István: Örök tánc


Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.
Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem.


2015. augusztus 25., kedd

Boda Magdolna: (csönded vagyok)


Dalod és táncod lennék......
reggeli zöld-arany
kisszoknyában elsuhanó
lendület
téged üdvözlő tánc
mezítelen karral
és szívvel
ágyadba virágot hajító
s lennék én
déli polkád
vörösen lobogó
mosoly mögül
felcsillanó
csókod
is lennék
és este
lennék neked a
szikrázó sejtelem
pergő forgó vágy
örvény
ami földob leránt
aranypénzes sárga ruhám
fekete tüll lobogó selyem
bokámon holdfény
ezüstpénz
csípőmön kezed
szoknyám ráncából szerelem hull
eléd öledbe köréd szerteszét
lennék dalod és táncod
vagy csak síró hegedűmuzsikád.

De csak csönd vagyok
és a csöndedben telis-teli kétség.


2015. augusztus 24., hétfő

Garai Gábor: Mint kisgyermek


Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.
 

2015. augusztus 23., vasárnap

Károlyi Amy: Hattyú


Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
át-telel.


2015. augusztus 22., szombat

Efraim Staub: Ha sírni fogsz


Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is


2015. augusztus 21., péntek

Hevesi Éva - Indulok hozzád


A lelkedé lett a lelkem,
kínoz az olthatatlan vágy,
naponta rohannék hozzád.
Hiányod úgy lüktet bennem,
mint pulzáló sejtmag
fáradt sejtjeimben.
Vágyom illatodra,
megértő csöndedre.
A lelkedé lett a lelkem,
ott vagy minden lélegzetben,
érted van minden mozdulat,
tied a szó verseimben,
végleg neked adtam
összes titkomat.
Kínoz az olthatatlan vágy,
naponta rohannék hozzád,
hiszen
a lelkedé lett a lelkem.

Kitépem gyökereimet,
és indulok már holnap,
hátamon cipelem hozzád
megtépázott sorsomat.


2015. augusztus 20., csütörtök

Kiss Mira: Ahol...


Ahol megáll a szél,
ahol nem tűz a nap,
ott maradj,
hogy a szél el ne fújjon,
a nap ne vakítson, s
az idő örökké,
fogságban tartson.

Ott kereslek én.


2015. augusztus 19., szerda

Terjéki Tamás: Nyári zápor


esőcseppek zuhannak a nyári tájra
milliónyi ember vár a napsugárra
hogy maga mögé utasítsa a felleget
a vihart, a borút, a sötétségeket

millió közül egy kiáll a záporba
napsütötte szívét az eső áztatja
elűzi a felhőt, a sötét felleget
fénye borítja a mezőt s réteket


2015. augusztus 18., kedd

Juhász Gyula: Megint tavasz...


Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

Repül, de már nem várják szívesen
Az ifjak és a vének kedve sem
Derül reája s úgy borul föléje
Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.

Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
Ne csalj, színek és fények orgiája!
Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
Én akkor is még múltak májusában
Emlékek orgonáit tépve járok.


2015. augusztus 17., hétfő

Csinger Éva: Reggeli kívánságok


Szeretni, keresni,
Teremni, lebegni.
Reggeli felhőkkel
Szerelmet szeretni.

Kékesen simulni,
Öledben csitulni,
Szomjas ébredéssel
Kéjesen pirulni.

Teljeset létezni,
Szemeddel érezni,
Kezed melegével
Félelmet rejteni.


2015. augusztus 16., vasárnap

Babits Mihály: A kitámasztott esernyő


Váratlan zápor zengett át a tájon,
mint szeretők között a hirtelen
pörpatvar, mely csak arra jó hogy fájjon
és még forróbb legyen a szerelem.

Nagy árnyak ingnak s apró tüzek égnek
a serdülő és könnyes pázsiton.
Az ördög veri asszonyát, s az égnek
egyik fele nevet a másikon.

Tornác kövén egy kitámasztott női
esernyő guggol, mint barna kutya.
A kerti lombot látni szinte nőni.
Megtört fű csúcsán lógáz a csiga.

Tapadva himbál, lassan nyúl ki szarva
s az érzékeny világba ágazik.
Most megrázza magát egy fiatal fa
s egyszerre szökőkúttá változik.

Itt is egy, ott is... minden kicsi szélre
megremeg és könnyekbe öltözik.
Ideges az egész táj, mintha félne
a gonosz nyártól amely érkezik.


2015. augusztus 15., szombat

Ady Endre: A Te melegséged


Miért próbál kép vagy szobor
Lelkembõl kilopni téged?
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok
S ajkaidon kelek újra,
Asszony-szirokkó száz jöhet:
Sorvasztó, édes melegét
Én reám már hiába fujja.

Halottak és elevenek
Hiába hûtnének téged,
Nincs más meleg, mint a tied.
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?


2015. augusztus 14., péntek

Paudits Zoltán : Akarom...


Mikor már majdnem
feladom,
megszólít egy hang:
Nyugalom!

Mikor úgy érzem,
elvesztem,
virágok nyílnak
lelkemben.

Mikor azt hiszem,
fájdalom,
gyönyörré szépül,
s akarom,
akarom,
akarom...


2015. augusztus 13., csütörtök

Grigo Zoltán: Tavaszváró


Fagyos markát nyitogatja már a tél,
jégcsap-szakálla olvad az ereszen,
suhogó ostorral kergeti a szél,
űzi végig vidáman a kertemen.
Fehér bundáját az árokba dobja,
majd elnyűtt pulóverében elszalad,
szendergő virágok szíve megdobban,
ébredeznek a nagy csendes hó alatt.

Nyújtóznak egyet a fák és a bokrok,
lerázzák ágaikról a hideget,
dalol a csalogány, a rigó boldog,
vígan száll didergő háztetők felett.
A langyos szellők hordják a híreket,
- aranykoronáját felvette a Nap -
kék dolmányában lépked a cinege,
és kihirdeti, hogy: megjött a tavasz!


2015. augusztus 12., szerda

Nagy István Attila: Ne hidd el

    
Ne hidd el nekem,
hogy nem illik a szó,
s a lélek nem muzsikál,
a sodródó csónakban
arcunkat a fűzfa nem simogatja.
Velünk él a vers,
igazsága a mi igazunk.
Ha az idő átrohan felettünk,
nem marad belőlünk semmi,
se szó, se látomás,
s az igazság visszfénye
feloldódik a közeledő
virradatban.   


2015. augusztus 11., kedd

Garai Gábor: Fölötted egy csillag


Mert nem egyszerre járja át
a boldogság a testet:
előbb csak a tekinteted
száll a tárgyakra vissza,
s derengő emlékeidet
kezded megint szeretni.
Aztán a puszta levegőt
zamatosabbnak érzed,
s hosszan, türelmesen figyelsz
mások nehéz szavára;
utóbb, ha egymagad vagy is,
nemcsak magadra gondolsz,
s rövidülnek bár napjaid -
a jövővel beszélgetsz.
S lassan otthon érzed magad
szerveid vadonában,
felejted beteg csontjaid -
életed végtelenség.
Megállsz a földön, rengeted -
nem fordul ki alólad;
és egy jószóra fölrepülsz
a villogó egekbe.

Pedig nem történt semmi más,
csak a rend helyrezökkent:
kerengtél árván, céltalan
a gomolygó sötétben,
s fölötted egy csillag kigyúlt -
nyíló arany pupilla -,
beragyogta a létezés
megtestesült csodáit;
lombokból lugast kerített
a füstös városoknak,
kicsalt egy röppenő mosolyt
a csüggedt emberekből;
elhívta tévelygő szived
az úttalan utakról,
testvéreire mutatott
a vad testvértelennek;
s mert másban lelsz magadra csak
- értette ő a titkod -,
most benned él, s te benne élsz,
egybe-szőtt csillag-ábra;
s tudod, már többé nem hagy el
tündöklő tisztasága.


2015. augusztus 10., hétfő

Szeitz János: Tudnál-e játszani még


Tudnál-e játszani még
Gondot elkergető
Hancúrozásba kezét
A másiknak kacér
Szorítással szívedre
Vonni s üzenni így
Az együvé tartozás
Virágzó örömét,
Ékesen dús szerelem
Éltető mámorát.



2015. augusztus 9., vasárnap

Pablo Neruda: Az én szívemnek...


Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.

(Somlyó György fordítása)


2015. augusztus 8., szombat

Baranyi Ferenc: Figyelj rám


Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.
Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.
Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.
Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz.


2015. augusztus 7., péntek

Marina Cvetajeva: Neved


Neved – madárfiók tenyeremben.
Neved  - mint jégcsap, üdíti nyelvem.
Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
Neved - öt betű…
Szép labda, égbe szökellő.
Ezüst színű csengő.

Csendes tóba vetett
kavics visszhangja neved.
Döndül tompa zenével,
mint éji lódobogás, úgy enyész el.
Verdes, mint a magány
homlokhoz szorított fegyver ravaszán.

Neved – tudod mi nekem?
Neved – csók lehunyt szememen.
Dermedt századok fagya enged
hóra-hullt csókjára nevednek.
Kékcsobogású, hűs italom
neved, álom, mély nyugalom.

(Rab Zsuzsa fordítása)


2015. augusztus 6., csütörtök

Kun Magdolna: A szív kertje


Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.
Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged
- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár-  egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.


2015. augusztus 5., szerda

Imre Flóra: Stanzák

 
Hogy megmártóztam fájdalmas szemedben
Szélcsend alatt, tűzkristály ég alatt,
A pusztulás zöldeskék lángja lettem,
S a csendmadár mögülem elmaradt.
Hiába védtem, kétségbeesetten
Taszítva el becéző szavadat,
Hiába védtem - Mit is? Jaj, ki tudja?
Jutottam villámmarta keskeny útra.

Sodródom, mint a fűzfalevél az árban,
S a parton lesnek esti farkasok;
Szaggattatásban lettél kínra társam,
Sohase nézünk ugyanegy napot.
Rőt angyalt látok, akit félve vártam;
Minden izmom köt, mégis indulok.
Jaj, ki taníthat meg engem dalolni?
Légy átkozott! Nélküled nem bírom ki.

Kénlángok futnak tagjaimba széjjel,
Izzó üvegmassza gondolatom,
Amit hittem vagy tudtam, száll a széllel:
Szemed - a csontvelőmig áthatón -
Krétai nap fényével lázas éjjel,
Ó jaj,többé már nem tagadhatom.
A mindenség kapuja ajkad íve,
Eressz be rajta. Szomjazom sok éve.


2015. augusztus 4., kedd

Heltai Jenő: Kérdőív


Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni - mert felelni kell! -
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?


2015. augusztus 3., hétfő

Heinrich Heine: Bánat

    
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé,
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni meg őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig
Aztán, hogy elfordulok
Fáradt szememhez nyúlok
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul ítélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!    


2015. augusztus 2., vasárnap

Váci Mihály: Végül


Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.


2015. augusztus 1., szombat

Juhász Gyula: Egy hangszer voltam...


Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok
De fölöttem égnek a csillagok.