hiszek a szélben,
ha illatodat hozza
utcák szürke porán,
hiszek az esöben,
ha múlt perceket kopogva
ablakomon élni
kezd a magány,
s miközben a csendet
színesre festik
halkan koppanó
tavasz illatú percek,
emlékeim délibáb-táncát
puhán megöleli
a vörös est
néha fa árnyékához
támaszkodva, közös
perceket számolok
s hajnalban
meglesem arcod
mi a függönyben maradt.
Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése