Fáradtan tollászkodik a szürke alkonyat
a tél illatú csendbe nyugovóra tér
csodás emlékeknek viselem gondjukat
harcol a jelen a múló percekért…
Sötétben inog a hold ragyogása
a bőbeszédű szél regényeket mesél
az alvó kertek fölött az idő suttogása
a jövővel alkudva, életet remél.
Könny nélkül zokog az égi hatalom
fonódni kíván a titokzatos éjjel
mélységek felé lendít az álmom
találkozni vágyom az elmúlt szenvedéllyel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése