cseppnyi múlt
hajolt vállaimra
és felidézett
ezerszer élt
átkos időket
csobbantak a
vádló vércseppek
és folyókká dagadtak
tóvá gyűltek
a bánat-könnyek
zászlók lebbentek
jelszavak röppentek
bakancsok csapódtak
az utcaköveknek
és elbújt az értelem
félelem, gyűlölet
fájdalom, sírás
fülembe sikoltó
hívás, segíts
tégy, ne csak láss
bátrak, gyávák
hősök és ártatlanok
szégyenlős megnyugvás,
hogy én
nem voltam ott
s a düh, hogy
a múlt hírtelen
jelenné változott
és a jövő
ugyanolyan átkozott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése