Egyed Emese: Csak gerleszó

Az pedig úgy volt,
hogy kerestük az álmot.
A tudás ellenébe,
a józan
életterv ellenébe vetülő,
sehova sem vezető, félelmetes,
de kísértő, de úgyis létező
világot;

kerestük, én is azt kerestem.
Az édes némaság karjába estem,
a fojtó némaság kútjába hulltam,

ott éltünk elmúltan.

Szövök, arany árnyékú felvetőn
vak ujjak tánca jár.
Szövök - egyenletes fonallá válok:
felsír a homály;

feltámadt a perc, tudom,
ne emlékeztess szüntelen, tudom:

tudom, hogy szétfoszlott a rét s a hegytetőm:
s hogy már
hiába várok