a kandalló előtt ülök, halk zene szól, izzik a
parázs, a fény elvarázsol, nézem, mint vet el sok-
sok fénylő tűzmagot, mint szór az ég felé millió,
apró szikracsillagot, becsukom szemem, tűz! mint
csába lény játszol, a fa kéreg-fülébe vágyat
sugdosol, meleg ujjaid, mint polip, a fát
átkarolják, lángkezed simítja, csókot lehel rá
forró szád, és hirtelen belekapsz, őrjöngve marod
testét, az visít, de már nem menekül, jaj! erősen
fogod, felizzik a halálos vágy, mohón falod, míg
végül holtan omlik össze a nemrég még büszke,
konok fa, és a tűz új erőre kap, forogva keresi
új áldozatát, hogy vele is eljárja ősi halálos
táncát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése