50 év elmúlt. Fél évszázad!
Átéltem borút és derűt,
lelkem hol apadt, hol megáradt,
kóstoltam édest, s kererűt.
Voltam én kisdobos egykor,
s titokban templomba jártam,
áldoztam alkonyatkor,
de megváltásra sosem vártam.
Hittem jóban, szépben, szerelemben,
könnyek közt szültem két gyermeket...
most szeretlek téged önfeledten,
s a magányom osztom meg veled.
Az évek súlya már néha nyom.
Feledném a száguldó időt!
Veled szép lehet még alkonyom,
bár estém sosem lesz már délelőtt.
Két férj, két szerelem, két gyerek....
bár sorsom kovácsa magam vagyok,
hogy jól tettem így? Kételkedek.
Tán jobb, ha múltamról hallgatok.
Szégyellnem persze nincs mit,
de büszkélkednem se sok!
Mérlegre téve létem éveit
itt ásítanak szürke hétköznapok.
Ha távozom, nyomot alig hagyok.
Lányaim, és pár kusza vers talán...
Mint tengerparton a homok,
elsimulnak a hullámok után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése