Sóhaj vagyok a fák fölött
elmúlás vágya, lüktetése
halk búcsúszó, a nyár talán
egyik utolsó szívverése.
Nyár voltam, és most ősz leszek
bíbor alkonyok fénye bennem,
s hulló álmok bánatával
a változásról kell üzennem.
Az idő vagyok, messze űzlek
és nem leszek elég már neked,
hiába futsz, az örök titkot
te soha meg nem fejtheted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése