Nap vagyok én, nem pedig sötét éj,
középen lobogó fáklyakéve.
Nem tudom, majd mit hoz sorsom éve,
testem rabul ejtette égi kéj.
Számtalan napom és éjjelem már,
szívemen dús virágmező virít,
vigaszra, dalra semmi szükség itt,
lüktet az élet, válogatok ma már.
Lobog szemem sugara, mint a Nap!
Irigyeim hallod, mit mondanak?
Felragyog az a csodafáklya,
szememben örömök öröme bújt meg.
Lelkem fénye újra győztesen remeg,
lassan fellobog, mint fáklya lángja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése