az óra fárad, hangja halkul
pergő faleveleket sodor a szél
fölém szökik báli rongyban
a csillagokkal terhes ég
a tegnap hangos, virágtól gazdag
rétjének köpenye szaggatott
száz sebből vérzik a hajdanszép volt
pipacs szára pőrén hajol
sír a mennybolt, koldus a fénye
takargatja mit rám hagyott
nem oszlik vágya, hogy szakadjon tájra
lelkem mélyéig átfagyok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése