P. Pálffy Julianna: Intermezzo

Ezt  díjat földytől kaptam amit itt is nagyon szépen köszönök!  http://turmixezaz.blogspot.hu/

Valamikor réges-régen, rám talált ez a dallam,
sokáig nem ismertem, címét nem jegyeztem,
csak ott élt a szívemben - gyönyörûen szólt -
szárnyalt velem a képzelet, soha nem feledtem.
Álomképet hozott felém, tudtam és vártam,
valaki majd válaszol, az õ szívében is nyár van;
összecseng most e kettõ, az édes szerelem
és a muzsika - elvarázsolt, itt van velem.

Amikor hallom, olyan, mintha itt lennél még,
varázslat tart fogva, mintha nem is én lennék,
te szólnál hozzám, kezed fogná a kezemet,
selymes száddal simogatnál, édes csókokkal
becéznéd a szememet, adnál és kérnél, bíznál
és szeretnél, s akkor, eltûnne a fájó messzeség,
mert - ebben a gyönyörû, mesebéli zenében,
ott van a múltunk - a kezdet, a jelen és a vég.

Márki Zoltán: Miképpen én is

Ne hagyj magamra,
hogyha csókolsz,
végy búcsút tõlem,
amíg szeretsz.

Vágyakkal ments ki
az egyedülségbõl,
szólítsál vissza
a szótlanságból.

Nézz rám elõször
úgy, mint utoljára,
karolj, mint akkor,
ha bele is halok.

És szabadíts meg
a boldogságtól,
miképpen én is
megbocsátok néked.

Juhász Gyula: Egy régi nyárból

Ezek szép, csöndes, egyszerű napok,
A Tisza nyári éjjel kanyarog
Ily unalmasan, nagy esők után
Füzek közt, ha a hold nézi csupán.

Ezek szép, csöndes, egyszerű napok,
A boldogságos esték olyanok,
Mint elnyújtózó nyárfák árnyai,
Mint jó emberek szelíd álmai.

Ezek szép, csöndes, egyszerű napok,
Ilyenkor félénken kopogtatok
A holnapok homályos ablakán,
Ott benn milyen sors árnya les ma rám?

Ó mert szép, csöndes, egyszerű napok,
Én nagyon fázós és fáradt vagyok.
S szívem kiállt kínoktól úgy dobog,
Mint rémlátók, ha messze szél kopog.

Mészáros Lajos: Ébred a világ

Lassan közeledik már a tavasz,
Eljön az idő, bármilyen ravasz.
Természetet becsapni nem lehet,
A fű kihajt, ha jön a kikelet.

Téli álmából ébred a világ,
Szirmait kibontja a hóvirág.
Nedvességtől duzzad a fák rügye,
Szerelem az emberek szívügye.

A szerelmünk is tavasszal nyílik,
Mikor az apró ibolya kéklik.
Szívünk is kinyílik a szép szóra,
Fogékonyak leszünk minden jóra.

Szerelmünk is szunnyadt egész télen,
Most kinyílik, mint virág a réten.
Mint a méhek az édes nektárra,
Úgy vágyunk mi is a boldogságra.

Ecsedi Éva: Álmodtam

Alkonyodik a hegyek fölött,
Álom párát sodor a szél,
Lenn a szurdokban avar zörög,
Hallom a vad pihenni tér.

Állok fenn a szírt tetején,
Lenéznék, nem merek, mert félek.
Vörösen izzik a napfény,
Oda száll, s forr egybe a lélek.

Mikor a csillagok kigyúlnak,
Indigókék lepel suhog.
Félelmeim fák mögé bújnak,
Szárny csattogva bagoly huhog.

Álmodnék még, de véget ért,
Kígyóként siklanak álmaim.
Hallgat az erdő, nem mesél,
Ellopták a rémek vágyaim.

Báder Judit: Séta feléd

Kipp-kopp
cipősarkam táncol a betonon,
ahogy sétálok feléd.
Gondosan kerülve
piros-fekete suszterbogarakat,
kik párban élnek
de holtukban ők is egyedül.
Mögöttem távolság,
félelmeim.
Fogadsz-e szívesen
zsebben hozott kételyeimmel?
Szóünnepek nélkül?
Csak úgy.
Átsírni és kinevetni
a délutánt.

Baranyi Ferenc: Galambnyi suhanás

Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.
Mintha égő kazal fölött galamb suhanna
vagy légörvényeken szirom lebegne át,
szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.
Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,
mikor csatánk egén a szép arc felfehérül
s már nem is háború, de röppenés a nász,
égő kazal fölött galambnyi suhanás –
nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

Kotaszek Hedvig: Öledbe merültem

Jöttödbe botlottam-mint halk szavú
lány, ki anyát keres.
Olyan szépet, kedveset.

Öledbe merültem-mint búvik
a fiatal szél markomba.
A pillanat úgyis visszasodorja.

Szívedre hajoltam-mint véletlen
levél hull a földre.
Mozdul, de ott marad örökre.

Hatos Márta: Megérintettelek..

    Éreztem, szíved vadul dobog,
    kicsit még vergődött...

    Nem bírta el az ostromot,
    aztán csendesen megpihent.

    Vágyad egy vágyat ringatott,
    két karom forrón átkarolt.

    Hallgattunk... a szívünk dalolt,
    hatalmas forró éneket.

    Mellemre ráhajolt fejed
    és szeretett... szeretett.

    Köröttünk meghalt a világ,
    egymásra talált két vadvirág...

    S forró szívem szíved felett...
    lázasan-izzón, eggyé vált veled...

Jószay Magdolna: Szeretnék egyszer

Szeretnék egyszer
zsongító álmos réten
fűben elterülve felhőket nézni,
érezni percről percre
zsibbadó nyugalmat, s azt,
hogyan omlik porrá
magasfeszültségem.
Érezni görcsök lazulását,
oldását kínnak, nyomornak,
a csend lenne balzsama
sebeknek, s a lélek üzenne
fel a madaraknak.
Felhőkön szállnék
súlytalan lebegéssel,
míg a gondtalanság leple
könnyű mámorral űz el
minden rosszat, bajt, bánatot,
s magam is elhiszem, más érzés
nem kell, nem vagyok képes,
nem tudok, nem akarok
már megváltani világot.

Sütő András: Annyira szeretlek!

A Nap kihűl, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!

Egyed Emese: Hajnalodik

Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét -

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol -

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.

Lesznai Anna: A szó

    Valakiben vagy valahol,
    Verőfényben vagy tán virágban,
    Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
         Alszik a szó.
    A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
    A kincset keltő koldusnóta,
    A teljesedést termő éhség -
          És csak nekem szól.
    Énbennem mélyen meglapulva
    Bezárva búgó gyöngyburokba,
    Lelkem fenekének fövényén
         Alszik a szó.
    Hangzása halk hullámharang,
    Sohsem hallottan, mindig mondott,
    Érthetetlenül egyszerü,
    Egy egyetlen "várlak-"ra válasz.

Kovács Erika: Tudod...

   

szeretem azokat a perceket,
amikor hiányod
testem csendjét felborzolja

sírás és rombolás nélkül...

...

(ilyenkor
csak egyszerűen
szép minden
és ez olyan ...Te vagy)

Baranyi Ferenc: Maradj

Maradj. Nem "általam vagy", nem általam, csak értem.

Én már csak annyit érek, mit melletted megértem.

Nem tudlak én kivetni, csupán kiejteni,

S nem tudlak elbocsátani,

csak elveszíteni. 

Forró Hajnalka: Álom

Arcodra simuló szavaim
Elfutó pillanatképet motoznak,
Beléd botlanak, s Rád fészkelik
Távoli sóhajom éjkék fodrát.

(Üzennék, de ajkamból kibomló szavaim,
feloldanák pillantásod nesztelen nyomát)

Csak összezsugorodott alakom
Bámul rám értetlenül,
Ha zöld szememben elfekszik
Múltunk visszapillantó ezüstje.
Bebújnék rejtőzködő mosolyod alá.
Álmodnék... álmodnék... álmodnék...

Kormányos Sándor: Lehetne minden. . .

Lehetne minden egyszerű
ha szállni kell, csak annyi
dolgod van, hogy megtanuld
hogyan kell zuhanni. . .

Bálint Lea: Akaszd ide...

Akaszd ide a magányodat
az előszobafogasunkra
s lépj a szobánkba melegedni
és felejtsd el magadra venni
ha elmégy.

Lesznai Anna: Találkozás

Alig mondott szavak nyomában
Mosolyba olvad puha szánk,
Áhitatos lágy a beszédünk.
- Kemény holnap nem les reánk.

Kéz-kéz mellett virágot tépünk,
Egy ütembe símúl a léptünk.
Induláskor szép csendben várunk,
Rövid az út, mit együtt járunk.

Nem bánt fájóbb gyönyör reménye,
Múló súrlódást megbocsátunk.
Békít a csók, mely sohsem érik,
S búcsúmagvú találkozásunk.

Szeitz János: Ami köröttem szép...

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.

Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség részeként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Szabó Éva: Indulás előtt

    Csomagoljunk
    legyünk útra készen
    mielőtt minden
    eltörik egészen
    hisz oly kevés
    mit vinni kell
    egy ,,megérte''
    egy ,,hinni kell''
    egy szerelemtől
    fényes pillanat
    a sárba süppedt
    kő alatt
    a sötétben
    egy résnyi fény
    élétől
    megsebzett remény
    mert valami
    végérvényes rend kell
    ha nagy útra
    készül már az ember
    tudván
    hogy akkor sem néz
    hátra
    ha nevét valaki
    még egyszer elkiáltja

Szeitz János: Esőcseppek alatt

Esőcseppek hullnak a fűre
Csillog a sok kis dárdahegy.
Fürdik a pázsit, a hűs permetben
Felüdülve, vidáman leng.

Elbúvik a hársfa virága
Zöld csipkés ernyője alá,
Hogy illatos nektárját óvja
Méheknek az eső után.

Szomorúan sóhajt az akác
Sűrű csepp szaggatja szirmát,
Vele hull a bibék ruhája
Vet éjnek a gyepre ágyat.

Beri Róbert: Egyedül hagytál

Egyedül hagytál ölelő karommal.
Érted sóvárognak kínzón ajkaim.
Bennem rekedt a hang, mely téged szólítna.
Álomfoszlányokká válnak vágyaim.

Megértem a sorsod sorsombeli vesztét,
hogy kapott időnk elfogyott, ez végzetünk.
Lecsurgó könnyel nem válthatsz szerencsét,
s a jelenben a bajt kapod kíséretül.

Vigaszom, a fák halkan susognak.
Éji csendben mennyei szonáta ez.
S ha reményre vágyom a kelő pirkadattal,
rád gondolok, s közben már mást ölelsz.

Nem érzem szereteted meleg sugarát.
Reszketeg fekszem, fojtogat magányom.
Szerető kedvesem, hát örökre elhagytál?
Lehunyom két szemem; szívemben maradtál!

(forrás: poet.hu)

Bognár Barnabás: Jövök, Uram ....

Jövök, Uram - hoz a lábam
jön a szívem - jön utánam
eltévedtem - a világban
félelmemet - megtaláltam
nagyon sokat - sokat láttam
megszereztem - mire vágytam
mindenemet - megutáltam

Jövök, Uram - jövök, látod
hoztam üres - hátizsákot
nincstelenül - eléd állok
tüzes szívvel - sírdogálok:
mentsd meg, Uram - a világot
ments meg bennem - királyságod
bocsásd meg, hogy - így kell látnod

Göbölyös N. László: Érintés

hangod tapintása
a sötétben
melegséget kérő októberi
falevél

Farkas István: Otthon

Szemedben lelkem,
szívedben szerelmem,
tenyeredben testem
lakik.

Szilágyi Domokos: Titok

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

Werfl Andrea: Ölelő

Átölel féltőn az este
puha, árnyfekete teste.
Tenyerén nyugvó pillanat:
emlékül itt maradt a Szó.
Új életet adó.

Szilágyi Domokos: Hajnal

A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik -- a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; -- táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
-- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek --,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.
De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap -- újrakezdjük.