Alkonyodik a hegyek fölött,
Álom párát sodor a szél,
Lenn a szurdokban avar zörög,
Hallom a vad pihenni tér.
Állok fenn a szírt tetején,
Lenéznék, nem merek, mert félek.
Vörösen izzik a napfény,
Oda száll, s forr egybe a lélek.
Mikor a csillagok kigyúlnak,
Indigókék lepel suhog.
Félelmeim fák mögé bújnak,
Szárny csattogva bagoly huhog.
Álmodnék még, de véget ért,
Kígyóként siklanak álmaim.
Hallgat az erdő, nem mesél,
Ellopták a rémek vágyaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése