Egyedül hagytál ölelő karommal.
Érted sóvárognak kínzón ajkaim.
Bennem rekedt a hang, mely téged szólítna.
Álomfoszlányokká válnak vágyaim.
Megértem a sorsod sorsombeli vesztét,
hogy kapott időnk elfogyott, ez végzetünk.
Lecsurgó könnyel nem válthatsz szerencsét,
s a jelenben a bajt kapod kíséretül.
Vigaszom, a fák halkan susognak.
Éji csendben mennyei szonáta ez.
S ha reményre vágyom a kelő pirkadattal,
rád gondolok, s közben már mást ölelsz.
Nem érzem szereteted meleg sugarát.
Reszketeg fekszem, fojtogat magányom.
Szerető kedvesem, hát örökre elhagytál?
Lehunyom két szemem; szívemben maradtál!
(forrás: poet.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése