Horváth Piroska Nyugalom szigetén

Összehajtogattam világom sarkait,
megfakult rojtjait szépen elsimítom.
Új ablakot tárok megszépült jelenre,
a kérges tüdőmbe reményeim szívom.

Zizzenő fűszálak csendesen szuszognak,
harmatcsepp megrezdül nyújtózkodó ágon,
hajnali napsugár kacsint a szemembe,
átöleli testem, puha, mint egy bársony.

Vattacukorfelhőn ücsörög egy angyal,
derül boldog égbolt, elterül fent kéken.
Pillangók táncolnak, magukkal ragadnak.

Selyembe bugyolál, kényeztet az éden.

Áttáncolt nappalom nyugovóra intett,
álmaim ölébe simogat egy emlék.
Ezüstös holdfényen lábam pihentetem,
megnyugvás kényeztet - boldogsága lennék.

Nyugalom szigetén heverészik testem.
Ó, el ne hagyj soha, álmoknak világa,
dédelgessed lelkem, babusgass kedvesen!
Leheld rám csókjaid, ne éljek hiába!

Nyitva hagyom szívem mozaik-ablakát,
virágzó kertembe boldogságom hívom,
kiterítem ide világom selymeit,
ezüstös rojtjait lelkemre simítom.