Gámentzy Eduárd :Írok egy darabka csendet

Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit,
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek.
Nem hallak…mert ahol járok,
Vasbeton-csipkéket vernek,
Hatalmas légkalapácsok.

Mi lenne, ha erre jönnél?
Keresnél! Nem venném észre!
Elnyelné semmi kis hangod,
Toronydaruk köhögése.

Hát nem! Most leteszek mindent!
Vasakat, s mi eddig kellett.
Várlak, s hogy megtalálj végre,
Írok egy darabka csendet...

Tandari Éva: Várlak

Fénysugár a két kezedben....
- Kereslek a Végtelenben!
Lágyan szól egy bús gitár;
Egyre várom: Jössz- e már?

Hallom a csöndben léptedet...
- Játékot űz a Képzelet...
Szívem epedve arra vár:
Jössz-e már? Mondd, jössz-e már?!

Dalol egy csókós kismadár...
- Szívem a szivedre hol talál?
Szerelem szívünkben hol terem?
Ó, jössz-e már, én kedvesem....?

Nagy István Attila: Öledben ringass

Még nem tudom, mit mondok,
ha földig ér az éjszaka,
s észrevétlenül megmoccannak
az elfelejtett álmok.
Kiszolgáltatott arccal
figyelem a készülődő vihart,
amely mellkasomban fészkelődik,
s robbanásra vár.
Mit is mondhatnék:
magamra hagyott a világ,
körülfalaztak az évek,
s a repedéseken csak a könny,
csak a bánat szivárog át.
Ne engedd, hogy megöljön a szó,
öledben ringass, halálig.

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz.Talán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd

Juhász Gyula: Találkozás

    Amire vártam hosszú éveken:
    Találkoztál velem.

    Kezem fehér kezedben reszketett:
    Ó, mit mondjak neked?

    Künn nyári alkony bíbora ragyog,
    És én - veled vagyok.

    A mély homályban rám villant szemed,
    Szívem emlékezett!

    E percet százszor hiába lestem én,
    És most enyém, enyém!

    Kicsordult szívem, e kristálykehely,
    Élet, most ünnepelj!

    Pár kurta bók, egykedvű felelet,
    Mit is mondjak neked!

    Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
    Ó, perc, szent, átkozott!

    Éreztem, hogy hazug minden dalom,
    Nem ismersz, angyalom!

    Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
    Az üdvöm nem te vagy!

    Szívemnek hozzád nem lehet joga
    Soha, soha, soha!

Kovács András Ferenc: Hajnalének

Járj át, akár a virradat,
szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés...

Úgy légy a hangom, úgy telíts
testemben szétremegve,
mint ébredés, ha fény hasít
nehéz sötét szemekbe.

Látásommá légy: nézzelek,
akár a néma dolgok,
mint kés, ha villog meztelen,
s bőrödhöz ér a boldog.

Igaz közömbös pengeként
hatolnak át vad évek -
helyettem áradj véremül,
szeretlek, mint a vétek.

Alvó arcodra bámulok:
nem létezel te s én se -
szoríts, ha együvé sodor
a semmi szívverése...

Ady Endre: Itthon

Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,
Anyám.
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam,
Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,
Anyám.
Mondd, miért sírsz? Engem siratsz talán?...
Nem érdemlem...
De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,
Anyám.
De jó is itt, e csendes kis tanyán -
Leroskadni...
Már hallom a harangszó hangját...

Zsefy Zsanett: ha megérinthetnélek

Szerelem

ha megérinthetnélek
az ég csak egy kis tó volna
mint szemed tükrében
láthatnám ott magam
nem kellene vágynom
más dimenzióba
kéksége ölelne
s puha felhőhab

ha megérinthetnélek
a pokol sem érdekelne
hisz tűz vagy magad is
én benned hamvadok
mit nekem démonok
mókás szárnysegédek
míg veled Luciferrel is
könnyen elbánhatok

Efraim Staub: Barátság, szerelem

Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki jóban-rosszban fogta a kezem,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom
mit válaszolnék ? Magamban keresem
a választ, s nem találom,
mert jó barátom, sosem volt énnekem.

Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
akit szerettem, s aki szeretett,
nem fordult el, s nem húzta orrát,
ha mondtam bármi ötletére: Nem !
Ha kérdezed, hogy volt-e hű szerelmem,
mit válaszoljak ? Magamban keresem
a választ, s nem találom
mert hű szerelmem sosem volt énnekem.

Voltak barátok, kik zsongtak, mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a barátjuk legyek,
de minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
ahogy épp fújtak akkor a szelek.

Voltak szerelmek, kik zsongtak mint a mézen
zsonganak kiéhezett legyek,
s megtettek bármit, céljuk, ha volt
hogy én is a szerelmük legyek.
De minden múló volt. S akár az ősszel
sárgán lehulló holt falevelek,
úgy hagytak el, vagy hagytam őket én el,
keresve új és új szerelmeket.

Azt kérded, hogy vagyok képes élni,
ha nincs barátom, s hű szerelmesem ?
A válasz egyszerű, e két dolgot összevonva
legjobb barátom a szerelmem nekem,
s aki szerelmem, az a legjobb barátom
ki jóban rosszban is mellettem áll,
hűségesen kitart velem a bajban
s velem örül, ha mosolyog a nyár.

Mint hű hitves, megérzi azt ha baj van,
s mint jó barát, az oldalamra áll,
meg nem zavarna, hogy ha csendre vágyom,
s fényre, ha vágyom, ragyog mint napsugár.
Így a barátság s a szerelem nekem
egy szót jelent, egy fogalmat takar,
ő fogja vállam, simítja homlokom
s ölel szerelmesen két forró kar.

Werfl Andrea: Levél

Nyugtalanság fészkel bennem,
szívem torkomban dobog.
Annyi gondolat és érzés feszít,
mind az ajkamon toporog!
Lobogva tódulna elő, hogy szeretlek,
s karodba bújva aludnék megint,
hogy hiányod űrt mar a pillanatnyi csendbe,
és összekuszálja perceim.
Vallanék arról, hogy éjszakánként
simogatva nézlek,
hallgatom lélegzeted szelíd ritmusát,
elmondanám, hogy számomra
te vagy az egyetlen élhető világ.
De nem teszem.
Hagyom, hogy a csönd mondja el helyettem,
a nyári éj zsongó himnusza,
a fűben ciripelő tücsök, a föld sóhaja.

Komáromi János: Szerelem Ajándék

a szerelem játék
a boldogság ajándék
tudom

a reményem, az álmom
akarom, megtalálom
várom
nagyon

a vágy űz és hajszol
a testben kéj barangol
érzem
ha nézem
a szemed

a szerelem nem játék
a boldogság ajándék
tudom

érintésed éget
felidézlek téged
látlak
kérlek

pár pillanat öröm
érezlek bőrömön
csókod
mohón
lopom

a szerelem több mint játék
a boldogság ajándék
tudom

hajam hajadhoz
szád a számhoz
a vágy
újra
elhoz

fej hajlik a vállra
nyugalomra vágyva
szívem
csendben
dobog

Szebenyi Judit: A szeretet ereje

A szeretet ereje a legnagyobb erő,
Mely mindent legyőz.
Szeretet, ha van benned,
Semmi nem nehéz.
Szeretni, csak tiszta szívből, ennyi az egész...

Hamis szeretet előbb utóbb gondba hoz,
Azért hidd el, nem nehéz
a szív hangjára figyelned,
Mindig ha azt teszed, mit mond lelked
Te magad is nagyon boldog ember leszel.

Murzsa András Dr.: Boldogító üzenet

Mielőtt elindultál, megsimogattad az arcomat.
A mozdulat, ahogy közelítettél, bennem maradt.
S az érzés, mikor kezed az arcomhoz ért,
Ott maradt, elkísérte az egész napomat.

Nem búcsúztál, csak üzentél vele.
Sugalltad, hogy milyen fontos vagyok.
Azt éreztem, ez a legszebb ajándék,
Amit én Tőled kaphatok.

Ahogy rám néztél, éreztem, hogy a
Lelkemet boldog melegség járja át.
Most is látom arcodnak azt a különös,
Szeretettel féltő mosolyát.

Csak egy mozdulat, egy boldog mosoly,
És féltő, szeretettel csillogó szemek.
Azt üzenték nekem kedvesem,
Jó veled, jó veled élni az életet.

Kovács Anikó: A hang

Te biztosan megérted ezt a különös hangulatot
amely ma éjjel kúszott agyamba és jelt adott
hangod ma éjjel olyan, mintha édes, puha krém volna
mint amikor anyám az ünnepi tortát mázzal bevonja
mintha közelebb ugyanakkor távolabb lennél tőlem
mintha elhallgatnál súlyos gondokat előlem...
úgy képzeld el
olyan, mint amikor a lapos kavics a vízbe csobban
körötte ezer gyűrűt látsz majd kisimul még jobban
ma éjjel olyan a hangod mintha puha, friss mohát simítanánk
hűvös, halvány finom-zöld és felszökik tőle a láz
a ma éjjel olyan, mint a régi bársonyruha fodra
a ruha pávakék, súlyos és cifra a sok gombja
a ma éjjel olyan, mint amikor tisztán érezzük
hogy miénkké kellett lennie a pillanatnak
amitől gondjaink percekre, órákra elszaladnak...

nem tudom ezt jobban most visszaadni és elmesélni
de Neked - azt hiszem - ezt nem is kell
hisz Te vagy az, aki mindezt szavak nélkül
tisztán, világosan és hajszálpontosan megérti.

Ágh István: Egyetlen hang

A szaggatott tücsökzene
éjszaka lélegzete
kinti bodzabokoré
benti alvó asszonyé
bevilágító csillagé
kifehéredő ágyaké
ahogy az óra peng vele
s a ráhangolt szív üteme
együtt a hallgató kutya
álmával ahogy a Duna
megáll s a túlparti füzes
sötét csöndjétől légüres

akár a világegyetem
isteni lélegzete lenn
teremtés előtti után
mintha e hang lenne csupán.

Csukás István: Dér

Könnyű sóhajként száll a dér.
Nézem az ablakon át: minden fehér.
Fagy köszörüli a fák ágait,
vén varjú tócsát lékel, rebbenti szárnyait.
Gőzölögve lovak jönnek, habzó
párájuk csomósodik. Hullni kezd a hó.
Jó így nézni a fűtött szobából,
hogy fürtökben hull a hó a fákról,
az ál-lombtól tömődött bokrokat,
s tudni, hogy ott majd rügy izzik, fakad,
s érezni, hogy veled vagyok, veled,
hiába önt a tél új üveglapokat:
sikamlós reggeleket.

Werfl Andrea: Ölelés

Nem kell a szó. A csend öleljen,
puha léptű éjjeleink takarója.
Nem kell a dal. Mosolyod elég,
mert gyöngéd szerelmed hírhozója.

Fésüs Éva: Csak ennyi

Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd .

László Noémi: Csendes vagyok

Csendes vagyok. Immár meghallhatod
az árnyak lépteinek halk neszét:
itt ólálkodnak fekhelyünk körül
mákonyos álom magvát hintve szét.
Oly lenge lények: testük úgy mozog,
mint nyurga füst, melyben holt láng lobog
s míg andalító táncuk hallgatom
süllyed szememben sok-sok tarka lom
s indul a szívből zsongó körmenet.
Szavaim szürke csuhát öltenek:
nem szólhatok, és testem sem kísért,
csak lángom izzik élő lángodért -
így alszom el, és így borítja rád is
csendjét az éj, e néma katedrális.

Ábrányi Emil: Ne sértsd meg...

Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!

Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...

Pálinkás Imre: hangodba kapaszkodom

a hangodba kapaszkodom
ahogy rám simítod a szeretleket,
nevetésedbe, mi visszacseng
és arcomra mosolyt varázsol,
gondokat űz,

hófödte tájban
elém virágszőnyeget hozol,
színeket csensz a szürke égre
és a pillanatot nyújtod felém
mikor összefonódik testünk
és egymás ajándéka lelkünk,

angyalok vigyázzák álmunk
és lapozzák lassú naptárunk
az igaz időkbe

Tamkó Sirató Károly: Biztató

Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győz az, ki várni tud.

Báder Judit: Őrzők

Hallgatag hegyek
mozdulatlan
csenddé ölelik a folyót.
Ágak karcolnak bőrömbe
skarlátbetűt,
míg naponta hangoddal
repüléssé szelídíted zuhanásom.
Könnyeim fényesen hullnak ölemre,
fényfehér virágokká nőnek
szélfútta álmaidban.
Belőlük fakad
ébredés utáni első mosolyod.

Kovács Daniela: Emelj fel

Ha szeretlek, miért zokogok,
miért nyomasztanak a köznapi gondok,
miért úgy járok-kelek, mikor sötétül,
mint ki görnyedt háttal jön egy temetésről?

Hát nem érted? Valahányszor hanyatlik a Nap,
én minduntalan látom a sírhalmokat,
és cipelem magammal a világ kínjait,
s a lét másvilágra nyúló árnyékait.

S amikor fellobbannak kinn a lámpalángok,
képzelt utakon koldusokat látok,
szeretetre éhes, bánatos szemeket,
a semmit markoló embertenyereket.

Magányukat érzem. Átok ez vagy áldás,
hogy másnak vakság, ami nekem látás?
Akár az éj sötétlő gyászszíne,
olyan a világ keserű szíve.

Látszat-életnek halottjait látom.
Mint holt levelek, ringnak a lefagyott ágon,
kényszerből élnek egyabban a házban,
de sok éve nem égnek egyforma lázban.

Árva gyermekeket. Iszonyú. Iszonyú,
értelmetlen halál, gyilkos háború,
angyalok danáját hallom mindörökkön,
ringatják, ringatják a sok üres bölcsőt.

Majd hallom az éj homályán át
egy meg nem született magzat sikolyát,
a világ négy sarkából dől, dől a vér,
harc, szégyen, hála egy falat kenyérért.

Látod? Látod? Isten átka rajtam,
csókold hát meg kíntól vérző ajkam,
emelj fel, ölelj szorosan, szeress,
talán így az átokból egyszer áldás lesz.

Légy Te az egyetlen, ki szelíden fogad,
általad illanjon a kínzó gondolat,
egyetlen légy, ki örömhöz emel,
ki helyettem sír, ha mégis sírnom kell.

Bács Ferenc: Észrevétlenül

Észrevétlenül, mint az esti árnyak
Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak
Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken
Észrevétlenül, mint a fű a réten
Észrevétlenül, mint a csend az éjben
Észrevétlenül eljött a szerelem

Van úgy, hogy pár ellopott perccel
Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk
Van úgy, hogy felébredünk reggel
És rögtön tovább álmodunk

Észrevétlenül jött felém az arcod
Észrevétlenül ér így hullám partot
Észrevétlenül így találtam rád
Észrevétlenül, ahogy hozzám értél
Észrevétlenül életembe léptél
Észrevétlenül rögtön más lett a világ.

Nagy István: A csönd partjai

Feloldja az éjszakát a reggel.
A csönd partjai lassan távolodnak.
Fény-dárdások jönnek a sereggel,
győzni akarók tüzei lobognak.

Sebeit rejtegeti az álom,
díszeit szórva menekül az úton.
Szekerek vonulnak át a tájon.
Messziről is felfehérlik az otthon.

Felizzanak a fák koronái.
Harmat fészkelődik a leveleken.
Mosdanak a nappalok csodái,
elindul átváltozni a szerelem.

Csécsei János: A tenyered ráncaiban

A nap megérlel Kincsem
Köztünk cikázik a gyönyör
- álmaink színeibe bújva -
élet-meleg ruhában tündököl
a hullámaira fekve érzem,
a lábad elé hullik Minden
- Igen, ez Te vagy Kincsem -

Tégy bele most engem is:
gond-ruhám adom a pornak
s leszek csupaszra tisztult szívvé,
aki a Mindenedbe olvad

Ott szelíden meglapul
szunnyadó semmivé fakul
hangtalan dobbanásnak lenni

Igen Kincsem, Szeretni

Csomós Marianna Az én csendem

    
Az én csendem nem szürke némaság,
Nem feszül bezárt falak közé,
Fölösleges szó pora nem lepi útját,
Szabadon, hallhatóan száll fölé.

Az én csendem szélfútta hárfadal,
Hegyek visszhangja, nádi beszédek,
Tücskök hegedűje, égtájak harsonája,
Kő súlya, víz kékje, hegycsúcsa, nap fénye.

Az én csendem nem szótlan, nem kopár,
Nem bújik a hallgatás ölébe,
Napfényen és holdsugáron jár,
Ott van az őszi hajnalok ködében.

Az én csendem madarak kórusa,
Ég és föld viharban csattanó csókja,
Vizek parttól-partig locsogása,
Ezer virág hallgatag bókja.

Az én csöndem a téli tó rianása,
Az alkonyattal fogyó nap sóhaja,
Csapodár szúnyogok zümmögő násza,
Éj libegő táncának halk zaja.

Kovács Daniela: Mondd,Uram, minek?

Uram, mondd, minek lettem ember,
miért teremtettél, mi célod volt velem?
Lehettem volna a rét rezgő füvén
liliomvirág, mely izzó lánggal égne.

Lehettem volna, folyóban egy kavics,
némaságomban őrizném titkaid.
Apám homlokán lehetnék egy tincs,
s táncolnék a szélben, mint égő vágyaim.

Lehettem volna kóbor árnyak nesze,
a hold ezüst fátyla az éj közepén,
nem lennék ember, remegő lélekkel,
s nem fájna a szívem, ha zokog valaki.

Lehetnék kályhában lobogó tűz,
lehetnék az országút széllel szálló pora,
lehetnék part, hol tenger sziklát zúz,
nem lennék játéka, a velem játszó sorsnak...

Lehetnék az égen öröktüzű nap,
lehetnék a tónak szunnyadó csendje,
lehetnék madárszárny, mely zajtalanul suhan,
csak ne volnék érző, lélekkel áldott ember.

Mondd, Uram, miféle sorsot szántál
a túl dacos, gyerekfejemnek?
Lehetnék bármi a tágas világban,
minek teremtettél érző embernek?

Jókivánság...

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!