Válóczy Szilvia: Porból

Felhők suttognak az őszi égben,
Lelked szárnyai közé úgy tévedtem,
Ahogy téved a szó, mely szívbe hatol,
Mosoly szelídségedben még a nap is hódol.

Halkan játszik a hideg, kavargó szél,
Minden új nap Tőled, s Érted remél,
Vágyban ég a hajnal homálya, mi kért,
Csókokat dob a szép, szerelmes szívekért.

Porból született őszinte látomás,
Megérint a nap, s valahogy mégis más,
Önzetlen gyengédséged éberen ölel át,
Nyugalmadban ringatózva köszönöm e csodád.