Sötétség borult a tájra akkor este,
Egyedül álltam a töltés oldalán,
Szívem érzésekkel volt telítve,
Egy csodás nap bűvös alkonyán.
Mint messzi út, mely végtelenbe visz,
Oly hatalmas volt a sík mező,
S ködön át, mely akkor szállt a földre,
Látszott távol kicsiny dombtető.
Elmerengtem, körül szelíd nyárfák,
Zizegett a levelük felettem,
Zokogtam és féltem, hogy majd elhagy
Az a lány, kit nagyon megszerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése