Válóczy Szilvia: Magány és gyertyaláng

Ülök a lócán.
Elfáradt tagjaim
Bizsergik tajtékukat.
Most semmi sem fáj jobban,
Mint a magány,
Mely néha jön,
Aztán sodorva
Tovább áll.

Gyertya apró fénye
Űzi el
A keserű gondokat.
Lágy melegséget
Árasztva játszik
Néma hangokat,
Cinkosa a homálynak.

S míg barna szemek kacaja,
Balga múltak dala
Könnyezik a világnak,
A láng ontja fényét,
Életet lehelve
Amerre tekint,
Mosolyog magának.