Sík Sándor: Dal

Bús lelkét rámlehelte
A síró alkonyat.
Lágy ajka esti szélnek
S egy selymes, édes ének
Csókolja arcomat.

Lelkemben most virágzik
Egy ifjú kék virág.
Mondd: mért oly bús az alkony?
Mért könnyek közt mosolygom
E halk melódiát?