Lábujjhegyen közelg az ősz a réten,
gyümölcsös fák alatt.
Mi könnyü volt, lehullik észrevétlen:
a gally, az áhítat.
Hajunkra zúzmarát lehell november.
Ügyetlen ujjaid
fenyőt hasítanak, – a drága mester,
a szegénység tanít.
Mint útra készülőt ölelj meg, édes.
Ott fenn egünk borong,
itt lenn a szív. Húzódik kedveséhez,
kiben halál szorong.
Elülnek a rigók. A szélkakas vad,
hosszu árnyéka ing.
Fontold meg jól, ki méred napjainkat,
esendő tetteink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése