Rám nem várnak biztos kézzel megácsolt
egymásból nyíló holnapok.
Nirvánás éjszakából felmerülve
meg kell építnem minden egy napom:
fáradt karral fejem fölé feszítni
az ég kárpitját megtépett hitemből,
kiteregetni sivatag magányom,
felütni rajta gondom sátorát
és befuttatni hullatag reménnyel,
hogy szélcsendjében ellakhassak estig.
Reggeltől estig. Többre nincs erőm.
S reggel megint előlről kezdem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése